Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2015. Szeptember 26. 08:37, szombat | Helyi
Forrás: Adrienn

110 éve született a legendás testnevelő tanár

110 éve született a legendás testnevelő tanár

Tulit Péter edző és testnevelő tanár születésének évfordulóján emlékestet rendezett a Petőfi Sándor Városi Könyvtár 2015. szeptember 24-én (csütörtökön).

A beszélgetéssel egybekötött ünnepséget Kállainé Vereb Mária könyvtárigazgató nyitotta meg, majd Balla László alpolgármester osztotta meg gondolatait a városunk díszpolgárává avatott edzőjéről. Az esten megjelentek Tulit Péter volt tanítványa, az utódintézmény diákjai és a volt testnevelő tanár kollégák mellett mindazok, akiknek szívéhez közel áll a legendás edző. Az est kötetlen beszélgetését vezette Hájas Sándor újságíró, beszélgetőtársai pedig Kapus Béla, dr. Mezősi Károly, Paczolay Gyula és Tóth Gyuláné voltak.

Tulit Péter Erdélyből származó kántortanító családból született 1905-ben Kiskunhalason. Városunkban szerzett tanítói oklevelet 1925-ben. Budapesten 1928-ban testnevelő tanári diplomát kapott, s kinevezték testnevelő tanárnak a kiskunfélegyházi tanítóképzőbe. Tulit Péter egész életét a sport iránti rajongás, a sportolók nevelése, versenyek megszervezése, azokon való részvétel töltötte ki. Nagyon sok sportember nőtt ki a kezei közül. A torna a sportágak egyik alapja. A mai fiataloknak erre nagyon nagy szüksége lenne. A tornát az atlétikát – amit Tulit tanár úr tanított – népszerűsíteni kell és minél magasabb szintre kell juttatni. – mondta Balla László alpolgármester. Azt is megtudtuk, hogy az emlékest nagyon közel áll szívéhez, melynek egyik oka, hogy kb. három évtizedet eltöltött a testnevelő pályán, másrészt a tanítás, a tanítványok iránt bizalom a beléjük vetett hit, a sport szeretete erősen rányomta a bélyegét az elmúlt több mint ötven évére.

„A sport egyfajta lépés a szemléletváltás felé. A közös sport öröme elősegíti az emberek, a diákok között kapcsolatteremtést, oldja a gátakat, bizalmat épít. A fiatalok egymással együttműködve, a mozgás felszabadító, örömteli élményén keresztül, játékosan fedezhetik fel saját világukat, képességeik határát és kipróbálhatnak különböző sportágakat. Fegyelemre, tiszteletre és emberségre tanítja a bohém ifjúságot.”- jellemezte a sport jelentőségét Balla László.

Tulit Péter egész életen át ható példát adott, egy olyan világot nyitott meg emberségben és tudásban, amelyet a diákok soha el nem felejtenek. Tulit Péter elfogadtatta saját magát. Személyes, egész életével tanított és nevelt. Nem elzártan élt a tanítványaitól, hanem élete egy nyitott könyv volt. Tulit Péter szemléletet adott, az ismeret összefüggéseit, az ismerethálózat felépítését mutatta meg. Mindez együttesen jellemezte a legendás testnevelő tanár életét és munkásságát.

Az ő nevéhez fűződik 1949-ben a Kiskunfélegyházi Testnevelési Gimnázium megszervezése. Részt vett, mint tanulmányi felügyelő a különféle iskolák testnevelési munkájának irányításában. Tagja volt az Országos Testnevelő Tanárok Egyesületének, szaktekintély volt elsősorban tornászai révén az egész országban. Valamennyi sportágat szerette, de közülük is a legközelebb állt a szívéhez a torna. A legnagyobb sikereket is ebben a sportágban érték el tanítványai. Másik szívügye az atlétika volt. Az ő idejében az iskola udvara igazi sportudvar volt: felállítva a torna eszközei, ugrógödör, magasugróléc, távolugródeszka, súlydobókör, kosárlabdapalánk. Az iskola több szintjén pingpongasztal, hogy szünetekben is bárki hozzáférhessen. Atlétikában az addig itt nem ismert kalapácsvetés is elindult úgy, hogy meg sem állt Mexikóvárosig, ahol tanítványa, Zsivótzky Gyula olimpiai bajnok lett. Az asztalitenisz, a kosár, a röplabda is országos eredményeket hozott. Az 1944-es év emlékezetes a Tanítóképző életében, a frontvonal elhaladása után az épületet visszakapta a tanítóképző, de olyan állapotban, hogy azt nem lehetett eredeti funkciójának megfelelően használni. Csak 1944. december 4-én kezdődhetett az új tanév a városi főgimnázium épületében. Tulit Péter, mint megbízott igazgató óriási, feladatot látott el a tanítás megszervezésében. Megalakította a tantestületet nyugdíjas tanárokból, alkalmi nevelőkből, értesítették a helyi és vidéki diákokat. Aki tudott, jött, s kezdődhetett a tanítás. Közben Tulit Péter magára vállalta a Tanítóképző épülete újjáépítésének megszervezését, az épület környezetének rendbetételét. 1946 őszén a tanítás a régi épületben folytatódhatott. Tulit Péter szervezőmunkájának eredményeként visszakerültek a bútorok, szertári felszerelések, hangszerek, így megindulhatott az iskolában a normális élet.

A Testnevelési Gimnáziumnak csupán egy évig volt növendéke Paczolai Gyula, aki szintén testnevelő tanár lett, ma is az Kiskunhalason. Ő szervezte meg 1974-ben a hazai versenyzőkkel, következő évtől nemzetközi versenyzőkkel a Tulit Péter emlék-tornászversenyt Kiskunhalason, majd a szerenkénti döntőt s az azt követő gálát 1996-tól városunkban.

Méltán lehetünk büszkék arra, hogy több mint 30 éven keresztül tudtuk ápolni a Tulit hagyományt.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.