Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2016. Szeptember 10. 06:37, szombat | Helyi
Forrás: Adrienn

Mindenkit vár a Libafesztivál

Mindenkit vár a Libafesztivál

Szeptember 9-én (pénteken) kezdetét vette a 18. alkalommal megrendezésre kerülő Félegyházi Libafesztivál, mely kortól és nemtől függetlenül, egyaránt remek szórakozási lehetőséggel kecsegtet.

Balla László alpolgármester pénteken a délutáni órákban nyitotta meg ünnepélyes szavaival a rendezvényt. Mint mondta, városunk vezetése büszke azokra az eredményekre, amelyeket az Integrál Zrt. elér, természetesen karöltve a gazdákkal, termelőkkel, akiknek kiváló munkája nélkülözhetetlen a siker eléréséhez. Elöljáróink felismerték annak az értékét, hogy mi rejlik egy-egy fesztiválban, ahol is megmutatkozik egy olyan cég, egy olyan termelő és olyan összefogás, ami a kiváló eredményeket szül. A 70 éves Integrál Zrt. nem csak városunk, Bács-Kiskun megye, hanem Magyarország élelmiszeriparának is meghatározó szereplője, amely minőségi termékeivel gazdagítja baromfi termékek palettáját, mindemellett pedig több száz családnak megélhetést biztosít.

Az alpolgármester szavait követően dr. Horváth Sándor, az Integrál Zrt. elnök-vezérigazgatója szólt az egybegyűltekhez. A hízott vízi szárnyas, ezen belül a hízott liba ágazat kétségtelenül Kiskunfélegyháza fellegvára. Ennek az ágazatnak évszázados hagyományai vannak. S ehhez kapcsolódóan immáron 18. alkalommal megrendezésre kerülő Libafesztiválnak is, mely lehetőséget ad a libatartók és a hízott liba előállításába bekapcsolódó termelők előtti tiszteletadásra. Városunk messze földön is elterjedő híre ugyanis a hízott vízi szárnyas tenyésztőinek és az élelmiszeripari dolgozók kemény munkájának az eredménye, amely minden korban óriási értéket képvisel és mindenki számára becsülendő tevékenység – mondta.
A megnyitót követően mindkét színpadon megkezdődtek a zenés, szórakoztató programok. A Kossuth utcán és a Béke téren felállított sátrak bőven kínálnak látnivalót és természetesen vásárolni is lehet belőlük.

Ma (szeptember 10-én) délelőtt nyílik lehetőség arra, hogy ki-ki bebizonyítsa főzési tudományát a „Ki mit tud főzni a szárnyasokból” főzőverseny keretei között, de ezen felül még sok érdekes és szórakoztató program várja a központba látogatókat.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.

2024. Május 07. 09:50, kedd | Helyi

A sok cukor és koffein a vizsgázók ellensége

A sok kávé és energiaital, illetve a cukros ételek és italok inkább rontják a vizsgára készülők teljesítményét.

2024. Május 07. 09:19, kedd | Helyi

Lánglovagok versenye, majdnem dobogósok lettünk

A dobogóról egy hajszállal maradt le a Bács-Kiskun vármegyei csapat az országos kismotorfecskendő-szerelő versenyen.

2024. Május 07. 08:49, kedd | Helyi

Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten

Hidegfront érkezett megélénkülő széllel és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar.