Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2016. November 27. 07:18, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Névadójukra emlékeztek természetjáróink

Névadójukra emlékeztek természetjáróink

A Kiskun Természetbarát SE 2003 óta minden évben tiszteletét fejezik ki Rockenbauer Pál természetjáró emléktáblájánál, mely a Platán utcai Általános Iskola udvarán kapott helyet.

Mint azt a november 26-án tartott megemlékezésen D. Nemes-Nagy Tibor a Magyar Közút, vezérigazgatója elmondta, hogy a már régóta tervezett megújítás valóra válhatott és az emléktáblát egy emlékoszlop váltotta fel.

A jeles eseményen a Kiskun Temészetbarát Egyesület Rockenbauer Pál szakosztályának tagjai mellett a kiskunfélegyházi természetjáró egyesület elnöke Bozó Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke Thuróczy Lajos, az összevont általános iskolák igazgatója Wolnerné Vidéki Szilvia valamint Kocsisné Tiszai Erzsébet, Kőháziné Kovács Mária tanárnő is megjelent.

Dr. Nemes-Nagy Tibor köszöntő beszédét követően Meizl Ferenc a Platán Általános Iskola volt igazgatója mesélt az egybegyűlt ünneplőknek Rockenbauer Pál emléktáblájának történetéről. Az iskola nyugalmazott igazgatója annó 13 évvel ezelőtt tette lehetővé, hogy a nagy természetjáró emléktáblája, hozzá méltó helyen, az iskola pihenőparkjában legyen. Azóta is örömmel tapasztalja, hogy évről-évre egyre több természetjáró hajt fejet a legnagyobb természetjáró, televíziós szerkesztő, a magyar televíziós természetfilmezés megteremtőjének emlékművénél. Rockenbauer Pált a legtöbben országjáró „kéktúrafilmjeiről”, a tévében többször is vetített Másfélmillió lépés Magyarországon, illetve …és még egymillió lépés című sorozatairól ismerik. Nevét őrzi a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra hosszútávú (560 km-es) turistaútja, melyet az …és még egymillió lépés forgatása során bejárt útvonalon alakítottak ki 1989-ben. Városunkban 2003-ban, születése 70. évfordulóján helyezték el az emléktáblát a Platán utcai Általános Iskola Pihenőparkjában.

Meizl Ferenc méltató szavait követően a megjelentek néma csendben helyezték el tiszteletük koszorúit és mécseseit a megújult emlékoszlopnál ezzel is kifejezve csodálatukat és elismerésüket a nagynevű természetjáró előtt.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg Városi Diáksport Bizottság a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.