Hírek
2015. Augusztus 06. 11:44, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
Döntés született az iskolák működtetéséről
![Döntés született az iskolák működtetéséről](/external/image_cache/8/9/e/89ec17cc61a254bd44ba1c5d70f79ad9.jpg)
Augusztus 3-án Testületi Ülés keretei között döntöttek a félegyházi általános iskolák és a Móra Ferenc Gimnázium fenntartásának önkormányzati kézbe való vételéről.
Csányi József polgármester úr sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy 2015. szeptember 1-jétől a Kiskunfélegyházán található általános iskolák és a Móra Ferenc Gimnázium fenntartását az önkormányzat veszi át.
Megtudtuk, hogy Kiskunfélegyháza város Önkormányzata a Klebelsberg Intézménynek évente mintegy 421 millió forintot fizetett városunk iskoláinak fenntartására és üzemeltetésére. Mindebből 285 millió forint került elszámolásra konkrétan a tisztítószerekre, dologi eszközökre és egyéb, az intézmények fenntartásához nélkülözhetetlen dolgokra. A fennmaradó pénzösszeg nem konkrétan a városunkban lévő iskolákban került felhasználásra, hétköznapi nyelven fogalmazva „belekerült a nagy kalapba”. A szülőktől, pedagógusoktól több panasz is érkezett az elmúlt években az anyagi források nem megfelelő csoportosítására. Konkrétan fogalmazva arról nyilatkoztak a tanárok és a gyermekek szülei is, hogy az intézmények alapvető működéshez szükséges dolgok pl.: WC-papír, kéztörlő, tisztító- és takarítószerek hiánycikket jelentenek az iskolákban.
Többek között ezen problémát is orvosolja a képviselőtestület augusztus 3-ai egyhangú döntése, mely szerint a elkövetkező tanévektől kezdődően véleményezési jogával élve felügyeletet gyakorol az általános iskolák és a Móra Gimnázium felett, valamint az intézmények működtetésében részt vevő dolgozó állomány (takarítók, karbantartók stb.) az önkormányzathoz fog tartozni. A szóban forgó 61 fő további zökkenőmentes foglalkoztatása, irányítása és munkaszervezése érdekében plusz négy fő felvételét igényli. A polgármester úr azonban kifejtette, hogy még ezekkel a többletköltségekkel - amelyet a négy fő felvétele jelent - is annyi többletforrást tudnak biztosítani, amellyel az intézmények színvonalasan működhetnek. Az anyagi források megfelelő elosztása mellett az önkormányzat és az általános iskolai oktatási intézmények, valamint a Móra Ferenc Gimnázium tantestülete és vezetősége között közvetlenebb kapcsolat épülhet ki a jövőben, amely az összehangoltabb munka lehetőségét vonzza maga után.
A jövőbeni tervek között szerepelnek Uniós pályázatok is, melyek sikere esetén számos fejlesztést és állagmegóvást lehet végrehajtani az intézményekben. A legégetőbb feladat a kazánok üzembiztos működésének a megoldása minden iskolában, melyet a fűtési szezon megkezdéséig mindenképpen meg kell valósítani. Az elkövetkező időszak tervei mellett a polgármester úr leszögezte, hogy az önkormányzat a továbbiakban is biztosítja az intézmények számára az évi 421 millió forint keretösszeget és emellett a pályázati lehetőségeket is próbálja maximálisan kihasználni, hogy minden Félegyházán tanuló gyermeknek megadasson a lehetőség egy civilizált, kulturált és fejlett intézményben elkezdeni és folytatni tanulmányait.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 24. 15:18, szerda | Helyi
A hosszú élet titka: a sport és az egészséges táplálkozás
Legalábbis ezt vallja Szigeti Ferenc, aki a napokban töltötte 90. életévét.
2024. Július 21. 09:08, vasárnap | Helyi
Nemzetközi versenyen szerepeltek sikeresen a félegyházi birkózók
Nemzetközi utánpótlás szabadfogású versenyt rendezett a Budapesti Vasas, ahol több európai országból és az USA-ból is érkeztek versenyzők.
2024. Július 21. 09:06, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
2024. július 21. - Évközi 16. vasárnap
2024. Július 21. 09:05, vasárnap | Helyi
Hírek a Szent István templomból
2024. július 21. - Évközi 16. vasárnap