Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2015. Október 19. 12:48, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Új parkolóhellyel bővült a Bajcsy-Zsiliszky utca

Új parkolóhellyel bővült a Bajcsy-Zsiliszky utca

Ágoston Tibor a Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium igazgatójának kezdeményezésére 8 férőhelyes parkoló épült a Bajcsy-Zsilinszky utcán.

Az igazgató úrtól megtudhattuk, hogy a speciális szakiskolába kb. 30-37 tanár jár ki felváltva tanítani a Kossuth Szakképző Intézményből és mindig gondot okozott az autókkal való parkolás. Az azonos csengetési rend miatt meg kellett oldaniuk az időben való érkezést.

Tulajdonképpen ez indokolta, hogy Kiskunfélegyháza jegyzőjéhez fordulva kért arra lehetőséget, hogy parkolót alakíthassanak ki a Bajcsy-Zsiliszky utcán a többi parkolóhoz hasonlóan. A kérést még az is indokolta, hogy a burkolók és a kőműves tanulók szakmai gyakorlata is megoldottá válhatott ezzel a feladattal. Ezáltal értelmet is nyert a tanulók szorgalma, hiszen évek múltán is ha arra járnak, büszkén tekinthetnek a kezük ügyességével és az iskolában tanultak tapasztalatával megalkotott munkájukra.

A szakképzési pénzből és Balla László alpolgármester úr anyagi támogatásával megoldódhatott a parkolóhely megépítése, mely az elmúlt hétvégén átadásra került. Szerény költségvetésből készült, mégis nagyon hasznos szolgálatot fog tenni a jövőben nemcsak a pedagógusok parkolási lehetőségét megoldva, hanem az egész város lakosságának.

Balla László alpolgármester úr személyesen is megköszönte az egész kivitelezés folyamán jelen lévő Balogh Lászlónak és Csabai Csaba helyettesnek, Seres Katalinnak a diákok irányításáért, valamint a Halasi Oktatási Intézmény kiskunfélegyházi igazgatójának Ágoston Tibornak a kezdeményezését.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit

2024. Április 17. 15:38, szerda | Helyi

Ujjé a Ligetben nagyszerű

A MEDVE Matek szervezői abban hisznek, hogy izgalmas és élvezettel teli szellemi kihívásokon keresztül bárki közelebb kerülhet a matematika világához.

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.