Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2017. Március 07. 15:22, kedd | Helyi
Forrás: Adrienn

Országos Díszcsomagoló versenyt rendeztek a félegyházi iskolában

Országos Díszcsomagoló versenyt rendeztek a félegyházi iskolában

Március 3-án a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája első alkalommal rendezhette meg az Országos Díszcsomagoló Versenyt.

A megmérettetésen 24 csapat vett részt, mindegyikük 2-3 taggal képviselte az iskolát. A félegyházi diákokon túl Kecskemétről, Ceglédről, Kiskunhalasról, Bajáról, Dunaújvárosból, Szegedről, Szentesről, Hódmezővásárhelyről, Kaposvárról is érkeztek kereskedő tanulók, akik a szépérzékük mellett kézügyességükről is tanúbizonyságot tettek a versenyen.
- Ahhoz, hogy az élet kihívásaira felkészíthessük a diákjainkat, szükségszerű megmérettetések elé állítani őket. Minden gyermekben él a versenyszellem, az innováció, a többet akarás és nagyon jó szépérzékük és kézügyességük van, amit érdemes megmutatni a világnak. Iskolánk igyekezett mindig az előtérben lenni, tartottunk fodrászversenyeket, tanulmányi versenyeket, sportrendezvényeket is, a következő lépésként pedig lehetőségünk nyílt az Országos Díszcsomagolási Verseny megszervezésére is - mondta el Ágoston Tibor, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskola igazgatója lapunknak a verseny kapcsán.
Mint azt megtudtuk, az alkotások elbírálásánál több szempontot is figyelembe vettek. Az esztétika, a harmónia mellett a becsomagolt ajándékok feliratainak láthatósága, a dizájn mellett fontos szempont volt a ragasztószalag észrevehetetlenné varázsolása, valamint a hajtogatás gondossága és az ollóval csinosított részek megmunkálásának precízsége is.

A verseny eredményei:
1. helyezett: Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
A csapat tagjai: Kisapáti Lilla, Kovács Roxána Mária és Csontos Renáta
Felkészítő tanáruk: Jeneiné Fodor Edit és Molnárné Bárkányi Zsuzsanna

2. helyezett: Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
A csapat tagjai: Szilágyi Dorina, Dáncsa Felícia, Ambrus Eszter.
Felkészítő tanáruk: Jeneiné Fodor Edit

3. helyezett: Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája.
A csapat tagjai: Nyári Rita, Szabó Nikolett és Németh Dávid.
Felkészítő tanáruk: Nagyné Erdős Zsuzsanna

Különdíj: Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
A csapat tagjai: Pálinkó Renáta, Kéri Kitti, Varga Atina.
Felkészítő tanáruk: Makányné Kis Emese

A versenyt szervező Kossuth Szakképző Iskola a díjak átadásánál egy vándorkupát is útnak indított hagyományteremtő szándékkal, mely egyben azt is jelképezi, hogy a jövőben is bízik az intézmények közötti szoros együttműködésben és a verseny rendszeres megrendezésében.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit

2024. Április 17. 15:38, szerda | Helyi

Ujjé a Ligetben nagyszerű

A MEDVE Matek szervezői abban hisznek, hogy izgalmas és élvezettel teli szellemi kihívásokon keresztül bárki közelebb kerülhet a matematika világához.

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.