Hírek
2018. Február 03. 13:00, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Operatív aszály- és vízhiány kezelő rendszert építenek ki a mezőgazdasági iskola tangazdaságában
A félegyházi mezőgazdasági iskola viszonylag nagy és többféle talajadottságú területen gazdálkodik – mely a rendszer kiépítésénél tulajdonképpen a legfontosabb szempontja volt az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak.
A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója, Rózsa Pál, pedig kiváltképp örömmel fogadta a rendszer kiépítésének lehetőségét, hiszen így az oktatási intézmény beteljesítheti a misszióját: adatokat szolgáltat és tudásközpontként információkat nyújthat a környékbeli gazdálkodóknak, valamint a diákok is megtanulhatják az aszály- és vízhiány jelző műszerek kezelését.
A kiépítésre kerülő rendszer kapcsán az iskola igazgatója elmondta, hogy nemzetközi és hazai szinten, a vízgazdálkodás számára, az egyik legnagyobb kihívást az aszály és a vízhiány jelenti, amelynek a klímaváltozás hatására bekövetkező fokozódása további kérdéseket vet fel.
Magyarország az éghajlatváltozás következményeinek jelentősen kitett térségében helyezkedik el, az utóbbi évtizedek változásai új feltételeket teremtettek, az aszály és a vízhiány jelentős kockázati tényezővé vált, melynek erőssége, előfordulási gyakorisága nőtt, a megfigyelések szerint egyre nagyobb kihívás elé állítja a természeti és a gazdasági környezetet egyaránt.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) ismerve a nemzetközi és a hazai trendeket célul tűzte ki az aszály elleni hatékony küzdelem módszerének kidolgozását és a gyakorlatba való átültetés feltételeinek megteremtését.
Az elmúlt időszakban az OVF irányításával, egy szakértői csoport, az aszály jelenségének észlelését lehetővé tevő, az operatív intézkedéseket támogató, monitoring rendszer kiépítését készítette elő, amely új módszereket, innovatív technológiákat együttesen alkalmazva nyújthat megfelelő információt a szakemberek és az érintettek számára.
A tervezett Operatív Aszály- és Vízhiány kezelő Rendszer (DWMS) képes, a talajban felhalmozódott vízhiány mértékét meghatározni, így a vízgazdálkodást segíteni, továbbá megfelelő időelőnyt biztosítani a kármegelőzési tevékenységek végrehajtásához, ezáltal segíti a mezőgazdasági termelők számára a termésbiztonság növelését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 30. 07:44, péntek | Helyi
Mézédes reggel a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményében
Május 28-án Kis Miklós méhész érdekes előadással és finom mézkóstolóval lepte meg a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének ellátottjait.
2025. Május 29. 16:47, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják
2025. Május 29. 16:20, csütörtök | Helyi
Mozdony került a Kecskeméti Kisvasútra
Újabb hatalmas mérföldkő a kisvasút újraindításának folyamatában
2025. Május 29. 16:16, csütörtök | Helyi
III. Tekergő-Feszt Kiskunfélegyházán
Felvonulás, különleges bringákból érdekes kiállítás, látványos bemutatók, koncertek várnak minden kedves érdeklődőt június 30-31-én a III. Tekergő Fesztiválon.