Jézus Krisztus földi életének csúcspontja, a teremtett világ összes emberének isteni megváltását lehetővé tevő húsvéti áldozat zár le.

ézus meghalt értünk, hogy mi élhessünk.
Már csak néhány nap van hátra, hogy a Biblia tanúsága szerint Jézus azt mondhassa: „beteljesedett” – aztán, ahogyan a szent könyvből tudjuk, lehajtotta a fejét és kilehelte a lelkét (János 19,30).

Úton vagyunk a teljesség felé.

Már csak néhány nap van hátra.

Egy hét, mégpedig a nagyhét választ el minket attól, hogy a liturgikus évkörön eljussunk húsvéthoz, a keresztény világ legfőbb ünnepéhez.
Királyhoz, Messiáshoz méltó ünneppel indul a nagyhét virágvasárnappal, amely egyfelől a megváltás lelki előkészületét jelentő bűnbánó nagyböjti időszak utolsó napja, másrészről viszont már a megváltást lehetővé tevő nagyhét kezdete is. Ezen a napon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulására emlékezünk.

Jézus bevonulása a palermói Capella Palatina mozaikján (Forrás: Wikipédia)

Adjuk is át a szót a szent szerzőnek, Máté evangélistának: „Amikor Jeruzsálemhez közeledve Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldte két tanítványát, ezzel a megbízatással: Menjetek a szemközti faluba! Találtok ott egy megkötött szamarat a csikójával. Oldjátok el és vezessétek ide! Ha valaki szólna érte, mondjátok, hogy szüksége van rá Urunknak, akkor rögtön elengedi. Ez azért történt, hogy beteljesedjék a próféta szava: Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod jön hozzád, szerényen, szamárháton, a teherhordó állat csikóján. A tanítványok elmentek, s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és csikóját, ráterítették ruhájukat, ő pedig felült rá. A nép közül sokan eléje terítették ruhájukat az útra, mások ágakat tördeltek a fákról, és az útra szórták. Az előtte járó, s az utána tóduló tömeg így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! Amikor beért Jeruzsálembe, az egész város izgalomba jött. Ki ez? – kérdezgették. Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből – felelte a nép” (Máté 21 1-11).

Jézus idejében a Közel-Keleten az volt a szokás, hogy ha egy király vagy valamilyen kimagasló személyiség bevonul egy adott városba, akkor annak lakói tiszteletük és hódolatuk jeléül már a falak előtt többnyire pálmalevelekből árnyékos, fedett folyosót képeztek. Ezt a szokást Jeruzsálemben is tartották, a templomba bevonuló papságot például pálmaágakkal köszöntötték.

Jeruzsálem népe, s az oda a közelgő zsidó ünnepek miatt összesereglett sokaság mind a négy evangélium szerint Jézusnak is megadta ezt a tiszteletet.
A hasonlóságuk miatt szinoptikusokként is emlegetett Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János azonban pálmaágakról számol be: „Másnap az ünnepre felzarándokolt tömérdek nép hírét vette, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik. Pálmaágakat szedtek, kivonultak eléje, és így köszöntötték: Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya! Jézus talált ott egy szamárcsikót s felült rá, ahogy az Írás mondja: Ne félj, Sion leánya! Nézd, királyod jön, nőstényszamár csikóján. Tanítványai először nem értették, de amikor Jézus megdicsőült, ráeszméltek, hogy ami történt vele, azt megírták róla. S a nép, amely ott volt, amikor Lázárt előhívta a sírból és feltámasztotta a halálból, tanúságot tett mellette. Azért is vonult ki eléje a tömérdek nép, mert hallották, hogy ezt a csodát művelte. A farizeusok ellenben szemére vetették egymásnak: Lám, nem mentetek semmire. Nézzétek, az egész világ követi” (János 12).

Nem véletlen tehát, hogy virágvasárnapot a keresztény világ a latin dominica palmarum, azaz a pálmaágak vasárnapja kifejezéssel említi.
Legkorábban a jeruzsálemi egyház ünnepelte, már a 4. századból maradtak erre vonatkozó feljegyzések, hogy aztán hírét a szentföldi zarándokok vigyék szerteszét.

A virágvasárnapi körmenet arra emlékezik, hogy Jézust ünnepelte a jeruzsálemi tömeg.
A liturgia ősi múltra nyúlik vissza: előbb keleten, de nem sokkal később nyugaton is, már a 6. századtól kezdve megtartották.

Jézustól azonban a jeruzsálemi tömeg azt várta, hogy népének majd e világi megváltást hoz, vagyis elzavarja a római megszállókat. Jézus azonban nem az idegen hatalom rabságából, hanem a bűn rabságából szabadította meg az emberiséget. Ez a gondolat vezet el virágvasárnap dicsőségétől a kereszthalál döbbenetéig.

Ferenc pápa tavaly, virágvasárnapkor ezt tanította: „Tanuljunk édesanyánktól, Szűz Máriától: szívének közelségével követte Fiát, egy lélek volt vele, és bár nem értette őt egészen, vele együtt teljesen ráhagyatkozott az Atyaisten akaratára. A Szűzanya segítsen, hogy álljunk közel a szenvedő, elutasított, elhagyott emberekben jelen lévő Jézushoz! A Szűzanya kézen fogva vezessen bennünket az ezekben az emberekben jelen lévő Jézushoz! Jó utat kívánok mindenkinek húsvét felé!”

Kiemelt kép: illusztráció