Hírek
2016. Május 02. 11:05, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Csak az nem élvezte, aki otthon maradt

Tömegeket mozgatott meg a május elsejei rendezvény, melynek a - régmúlt időket idéző – parkerdő adott otthont.
. A jeles eseményre a szokásosnál is alaposabban tették rendbe a helyszínt és annak környéket a parkgondozók (itt megjegyezném, hogy csak az ütemezést kellett összehangolni a majálissal, ugyanis a parkerdő állapotát az átadás óta gondosan felügyelik és rendszeresen tisztítják, a mellette vezető kerékpárút környékét pedig kaszálják a VSZKSZ dolgozói).
A majális rendezvényének ünnepélyes megnyitóján Csányi József, városunk polgármestere köszöntötte a megjelenteket, s Anyák-napja lévén elsőként az édesanyákhoz szólt. A szívmelengető szavakat követően a színpadon egymást követték a látványos és szórakoztató programok. A Padkaporos Táncegyüttes csoportjainak bemutatóját követően fellépett a Félegyházi Népdalkör, a Citerazenekar és a Barátság Énekkar. A Kunplast Szupernagyik fergeteges bemutatójukkal színesítették a műsort a dalos előadásokat követően.
A délután folyamán a Thália Színkör zenés előadását és Hársfai Viktória műsorát követően a táncé volt a főszerep. Fellépett a Silver Step Tánccsoport, a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola társastáncosai, a Padkaporos táncegyüttes, sőt Bugacról is képviseltették magukat fellépők aerobik bemutatóval, valamint Jászszentlászlóról is érkezett egy tánccsoport.
Régmúlt idők varázsát idézte a Májusfa állítása, melyhez az Aprók Tánca adta meg az igazi majálisi hangulatot. Az erdei ösvényeket ezrek taposták jókedvűen és fáradhatatlanul jártak tisztásról-tisztásra, hiszen kivétel nélkül minden helyszínen volt valami izgalmas, látványos program.
Nélkülözni nem kellett senkinek, mert sem ételben sem italban nem volt hiány. Városunk több közössége állított sátrat, ahol mindenki bográcsában rotyogott valami finomság: paprikáskrumpli, pörkölt, gulyás stb., a vendéglátó egységekben pedig sültekkel és egyéb csemegékkel várták a megéhező nézelődőket.
A szervezők gondoskodtak a gyerekek szórakoztatásáról is, akik nem győztek válogatni a játékok és a nyalánkságok között.
A felnőttek amellett, hogy megcsodálhatták a katasztrófavédelem, rendőrség és mentősök felszereléseit, megismerkedhettek a küzdősportokkal is a Kyokushin Karate SE és a Vasas TK birkózói bemutatójának jóvoltából. Ezen kívül a lovaskocsikázási és íjászati lehetőség, rendvédelmi bemutató, paintball pálya, hadászati és military fesztivál sátor, vidámpark színesítette a programok sorát. Sátrával kitelepült a Süveges Autósiskola, a Nagycsaládosok Egyesülete, a Kiskunfélegyházi Waldorf Egyesület, a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportja, a Tourinform és még sorolhatnám. Az időjárás is kedvezően alakult, noha a pénteki bolondballagást tekintve senki nem reménykedett semmi jóban a hétvégét illetően.
Annyi bizonyos, hogy csak az nem élvezte városunk fergeteges majálisát, aki otthon maradt!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 27. 09:51, kedd | Helyi
Országos őzgida- és fészekaljmentési akcióprogram indul
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet drónszakbizottságának javaslatára idén egy hosszútávú gidamentési program kerül meghirdetésre a vadászatra jogosult szervezetek számára.
2025. Május 26. 11:30, hétfő | Helyi
Futóverseny miatt útlezárások várhatóak Kiskunfélegyházán
A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2025. május 31-én szombaton délelőtt Kiskunfélegyháza belvárosában.
2025. Május 26. 10:50, hétfő | Helyi
Tanév végi táncgálát tartottak a művelődési központban
Teltházas közönség előtt tartotta a Padkaporos Táncegyüttes és a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata közös tanévzáró táncgáláját május 24-én a Móra Ferenc Művelődési Központban.
2025. Május 26. 10:24, hétfő | Helyi
Vidám gyermeknapi program várta a családokat vasárnap
Május 25-én egész napos programmal várták az érdeklődőket a sportcsarnok parkolójában felállított nagyszínpadnál és az öreglaktanya területén.