Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2018. Október 07. 12:42, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Az élet itala: az anyatej

Az élet itala: az anyatej

A Petőfi Sándor Városi Könyvtárban október 2-án kibővített Betűbölcsi keretében emlékeztek meg az Anyatej Világnapjáról.

A megjelent kismamákat és apróságaikat, valamint a leendő anyukákat, nagymamákat és érdeklődőket Kállainé Vereb Mária a könyvtár igazgatónője köszöntötte:

- Éppen 10 évvel ezelőtt újult meg a könyvtár és az anyatejes program volt az első, melyet a hivatalos átadás előtt már a kamarateremben tartottak meg. Ez a program, csakúgy a kisgyermekekhez kapcsolódó születés hete rendezvénysorozat azóta is nagy népszerűségnek örvend és minden évben sok látogatót vonz.

Az igazgatónő kihangsúlyozta, hogy a könyvtár rendkívül baba- és családbarát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a sok családi program, valamint az, hogy bármely termét megközelíthetik a kismamák babakocsival is, sőt a bababarát szobában meg is lehet szoptatni és be is lehet pelenkázni a kicsit.

Kállainé Vereb Mária köszöntőjét követően Kispataki Emese egy kedves mese elmondásával bűvölte el a közönséget.

Ezt követően pedig Csizmadia Anita mentőtiszt tartott előadást a csecsemők és kisgyermekek újraélesztéséről, majd dr. Sinkó Melinda orvos, szoptatási tanácsadó osztott meg érdekes történeteket a szoptatásról.

Az előadásokkal párhuzamosan a szomszédos kamarateremben a rendezvény támogatói várták az érdeklődőket és az anyukákat. A folyosón pedig pogácsával és ásványvízzel kedveskedtek a vendégeknek.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 08:23, hétfő | Helyi

Oktatási Hivatal: ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma kezdődik a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka.

2024. Május 06. 07:29, hétfő | Helyi

Sok kiváló tanuló kezdi meg érettségi vizsgáit a Móra Ferenc Gimnáziumban

A Móra Ferenc Gimnázium 2024. május 3-án (pénteken) tartotta ballagási ünnepségét.

2024. Május 05. 12:12, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2024. május 5. - HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA

2024. Május 05. 12:11, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2024. május 5. - SZENT ISTVÁN TEMPLOM