Városlista
2026. július 24, péntek - Kinga, Kincső

Hírek

2015. November 15. 20:13, vasárnap | Helyi sport
Forrás: Szabó József

Szép birkózó eredmények születtek

Szép birkózó eredmények születtek

Az elmúlt két hétvégén szép eredményekkel lettek gazdagabbak a Kiskunfélegyházi Vasas TK birkózói.

November 6-án Tiszakécskén rendezték a szabadfogású diákolimpia országos döntőjét, ahová a nehézsúlyban induló Szécsényi Ádám esélyesként érkezett, de az elődöntőben elszenvedett vereség miatt, a bronzéremmel kellett megelégednie. Ez is szép eredmény, de a képességei és szorgalma alapján sokkal többre hivatott. Lesz még lehetősége idén is javítani, ugyanis egy korosztállyal fentebb és a sajátjában is pár héten belül magyar bajnokságokat rendeznek, ahol bizonyíthatja rátermettségét.

A másik szép sikernek Dorogon lehettünk a részesei.
Itt a lányok részre rendezték az idei magyar bajnokságot, ahol az egy évvel ezelőtt Kunszálláson elkezdett munka hozott gyümölcsöt. A csoport tagjai már korábban is részt vettek különböző kisebb versenyeken, de az igazi fokmérő az országos bajnokságon elért eredmény. Az eredmény pedig nagyon dicséretes, hiszen Stecenkó Lili ezüstérmet tudott szerezni a nagyon erős mezőnyben. Lili az első Kunszállási birkózó, aki bajnoki dobogóra állhatott! Szőnyegre lépett még a versenyen Tapodi Rebeka is, ám neki nagyon nehéz dolga volt, mert a súlycsoportjában ő volt a legkönnyebb és a legfiatalabb, ennek ellenére két mérkőzésen is nagyon keményen küzdött.

Reméljük lesz folytatása a sikernek! Erre biztosíték a lelkes kis csapat, az előbb említett lánykákon kívül a többi szorgalmas és tehetséges fiatal, valamint a szülők, akik nem sajnálnak időt, fáradságot és többen áthordják gyermekeiket a kiskunfélegyházi edzésekre is, a fejlődés érdekében.

Felkészítők: Ván Jenő, Szabó József, Kelemen András, Szabó Emese és Gyöngyösi Gergő

Szabó József

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 16. 12:40, csütörtök | Helyi sport

Nagyon sikeres júniust zárt a Fénypárducok csapata

Június 13-án Budapesten, és Ferencszálláson is megmérettették magukat a Fénypárducok versenyzői.

2026. Július 07. 12:22, kedd | Helyi sport

Két Magyar Bajnoki címet nyertek a Turul Koppány Íjászai Egerben

Bicskeiné Csányi Mária és Balanyi Sándor Magyar Bajnok Történelmi Íjász.

2026. Június 30. 12:30, kedd | Helyi sport

Forró napokon is lővonalban a Koppányok

2026. júniusa forró napokkal köszöntött a Koppányokra, de a kánikula sem vette kedvét íjászainknak a versenyzéstől.

2026. Június 15. 10:05, hétfő | Helyi sport

Egy hétvégén négy sikeres versennyel zárult az első félévi versenyszezon a birkózóknál

Négy junior korú versenyző próbált szerencsét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, a Felnőtt Magyar Bajnokságon.