Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2022. Január 21. 16:06, péntek | Helyi
Forrás: MTI

Rekordot döntött a kastélyok és várak látogatottsága tavaly Magyarországon

Rekordot döntött a kastélyok és várak látogatottsága tavaly Magyarországon

Az eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy 5 új létesítményt nyitottak meg és vezettek be a piacra tavaly, miközben minden korábban átadott létesítményük látogatottsága is átlagosan 35 százalékkal nőtt.

Minden eddiginél többen látogatták a magyarországi kastélyokat és várakat 2021-ben, a tavalyi öt után az idén tíz új létesítményt nyitnak meg a nagyközönség számára - mondta Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója pénteken.

A tavaly elért, csaknem 315 ezres látogatószám minden idők legmagasabbja annak ellenére, hogy az intézmények nagyjából háromnegyedévet tarthattak csak nyitva - mondta.

Hozzátette: az eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy 5 új létesítményt nyitottak meg és vezettek be a piacra tavaly, miközben minden korábban átadott létesítményük látogatottsága is átlagosan 35 százalékkal nőtt. 2019-ben több mint 213 ezer, 2020-ban közel 141 ezer látogatót fogadtak létesítményeikben - emlékeztetett, megjegyezve, hogy a különböző hosszúságú bezárások miatt sem igazán összehasonlíthatóak az adatok.

Tavaly a leglátogatottabb létesítmény az újonnan megnyílt tatai Esterházy-kastély volt mintegy 55 ezer látogatóval - emelte ki az ügyvezető igazgató.

Szavai szerint a legnagyobb kihívást a Nemzeti Kastélyprogramban és Nemzeti Várprogramban a GINOP-támogatással felújított létesítmények piaci bevezetése és turisztikai üzemeltetésének elindítása és összehangolása jelentette.

Tavaly öt saját kastély és két konzorciumi partnerségben fejlesztett létesítmény nyitotta meg a kapuit
Köztük szerepel a szögligeti Szádvár, a tatai Esterházy-kastély, a mosonmagyaróvári vár, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a füzérradványi Károlyi-kastély, a sümegi Püspöki Palota, valamint a bajnai Sándor-Metternich-kastély.

Elmondta, hogy a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban 3 működő, regisztrált szálláshelyükkel pályáztak és nyertek 16 millió forint vissza nem térítendő támogatást. Tavaly tavasszal és nyáron adták át a megújult, megszépült szállásokat, így Füzérradványon, Ozorán és Hollókőn összesen16 szobával várják a vendégeket.

Az idén tíz megújult kastély, vár nyílik meg a nagyközönségnek, az első negyedévben Majkon a Kamalduli Remeteség második üteme, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, valamint Somló Vára Dobán. A nyár végéig várhatóan megnyitják Nagyvázsonyban a felújított Kinizsi-várat, Dégen a Festetics-kastélyt, a megújult sümegi várat, illetve Komlódtótfalun a Becsky-Kossuth-kúriát - sorolta.

A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. vezetője kiemelte Kastélykártya-programjuk sikerét.

Elmondta: a különböző kedvezményeket és exkluzív tartalmakat biztosító program 2020-ban indult, 2021-ben a kártyák száma, amelyekkel a 11 NÖF-vagyonkezelt ingatlanon túl számos a programhoz csatlakozó más létesítmény is látogatható, megháromszorozódott, elérte a 6 ezret.

(Fotó: Nádasdy Kastély - magyarepitok.hu/Erdei Mihály)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 08:13, péntek | Helyi

Elmarad a Szivárvány Majális

A Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetősége tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy az idei, 2024-es Szivárvány Majális technikai okok miatt elmarad.

2024. Április 19. 07:17, péntek | Helyi

Bronzérem a tájékozódási túraversenyen

2024. április 13-án Pirtón rendezte meg a Rezét SE tájékozódási túraversenyét.

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit