Városlista
2026. február 6, péntek - Dóra

Hírek

2025. Július 16. 12:27, szerda | Helyi
Forrás: Cs.Adrienn

Dalokkal és verssel kedveskedett vendégeinek a 90. éves Marika néni

Dalokkal és verssel kedveskedett vendégeinek a 90. éves Marika néni

Július 15-én töltötte be 90. életévét Csáki Bálintné Marika néni, melyet méltóképpen meg is ünnepelt családja és városunk elöljárói társaságában.

A jeles esemény Marika néni családja, barátai és városunk elöljárói részvételével zajlott, akik szívből jövő jókívánságokat és meglepetéseket hoztak az ünnepelt számára.

Az ünnepség során Mária néni nemcsak szívhez szóló szavakat mondott, hanem műsorral is kedveskedett a vendégeknek: több verset szavalt és dalokat adott elő, amelyekkel felidézte az emlékeit, örömeit és emlékeztetett az idő múlásra is. Ezekkel a pillanatokkal is alátámasztotta Marika néni azt, hogy a lélek és a szellem milyen sokáig fiatal maradhat és a művészetek iránti szeretet pedig örök érték marad.

Marika néni életútja példaértékű, hiszen a nehéz gyermekévek, a korai veszteségek és a szerény körülmények ellenére is megtartotta optimizmusát és életigenlését. Húsz évesen kötött házasságot, melyből két gyermeke született. Férjével sokáig kertészkedtek és ebből tartották fenn a családot. Marika néni élete során számos kihívással szembesült, de mindent bátran és kitartással viselt el, megőrizve derűjét és nyitottságát.

Az ünneplés részeként városvezetésünk nevében Balla László alpolgármester és Ván Jenő képviselő személyesen köszöntötték fel Mária nénit. Orbán Viktor miniszterelnökünk által aláírt emléklappal és virágcsokorral fejezték ki tiszteletüket és adták át jókívánságaikat. Ezekkel az ajándékokkal nemcsak az eltelt kilenc évtized emlékeit hívták életre, hanem szeretetüket és megbecsülésüket is kifejezték.

Marika néni a mai napig aktív életet él: szereti a zenét, az irodalmat, szívesen foglalkozik keresztrejtvényekkel és kifestőkkel. Otthonában lányával él, aki gondoskodó szeretettel veszi körül, három kedves kutyája pedig arról gondoskodik, hogy soha ne legyen unalmas egy-egy nap.

Az ünnepség végén Marika néni köszönetet mondott minden kedves jókívánságért és háláját fejezte ki, hogy ilyen szép kort élhet meg egészségben, családja körében.

Az asztal fölött lebegő lufi pedig a 90-es számmal nemcsak az élet egy szakaszának lezárását szimbolizálta, hanem a már megszerzett tapasztalatokra, a kortalan életörömre és az értékekre is figyelmeztetett, amelyek örök érvényűek maradnak mindenki számára.

(Fotók: Barta Dávid / Félegyházi Közlöny)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 05. 09:01, csütörtök | Helyi

Szegedi fővonal: baleset miatt hosszabb eljutási idő, pótlóbusz

A szegedi fővonalon a délelőtti órákban hosszabb eljutási időre kell számítani, Kecskemét és Kiskunfélegyháza között pótlóbuszok szállítják az utasokat baleseti helyszínelés miatt.

2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi

Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén

A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.

2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi

Jótékonysági motorozás a legkisebbekért

2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.