Városlista
2021. március 5, péntek - Adorján

Hírek

2021. Január 22. 19:02, péntek | Helyi
Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a vizsgálat a lengyel buszbaleset ügyében

Lezárult a vizsgálat a lengyel buszbaleset ügyében

Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása miatt javasolnak vádemelést a Bács-Kiskun megyei rendőrök.

Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2020. augusztus 9-én reggel az M5-ös autópályán Kiskunfélegyháza térségében.

A helyszíni szemle adatai szerint a Szeged felől Budapest irányába közlekedő, lengyel turistákat szállító autóbusz a sztráda 115.450-es méterénél nem követte az út vonalvezetését, letért az útról és árokba borult. A baleset következtében egy 35 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A jármű többi utasa – 44 turista, a váltósofőr –, valamint a buszvezető is megsérült.

Az eset körülményeinek vizsgálata során a rendőrök azt állapították meg, hogy a balesetet emberi mulasztás okozta: a sofőr figyelmetlen volt.

A jelenleg szabadlábon védekező 65 éves gyanúsított ügyében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.

A közlekedési balesetek meghatározó része gondatlan magatartásra vezethető vissza, de körültekintő, figyelmes vezetéssel, a szabályok betartásával a balesetek nagy része elkerülhető.

...hogy mindenki hazaérjen!

Ezek érdekelhetnek még

2021. Március 04. 20:46, csütörtök | Helyi

Betegek számára történő csomagbeküldéssel kapcsolatos közlemény

Tisztelt Hozzátartozó!

2021. Március 04. 14:28, csütörtök | Helyi

Elmarad a márciusi Országos Állat- és Kirakodóvásár Félegyházán

Az érvényben lévő kormányzati intézkedések értelmében a 2021. március 14-i Országos Állat- és Kirakodóvásár ELMARAD.

2021. Március 04. 12:41, csütörtök | Helyi

Tájékoztató a központi korlátozó intézkedések félegyházi hatásairól

Tisztelt Félegyháziak!

2021. Március 04. 11:54, csütörtök | Helyi

Bezárják az iskolákat és a nem létfontosságú üzleteket Magyarországon

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón ismertette azokat a döntéseket, amelyeket a kormány meghozott a koronavírus-járvány terjedésének megállításáért.