Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. November 08. 18:01, péntek | Helyi
Forrás: Adrienn

Kis Virág keramikus művész alkotásaiból nyílt kiállítás

Kis Virág keramikus művész alkotásaiból nyílt kiállítás

Viginti címmel nyitotta meg kapuit a félegyházi alkotóművész önálló kiállítása november 7-én a Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában.

Kovács-Csonka Szilvia, a művelődési központ igazgatójának köszöntő gondolatait követően a tárlatot Endre Sándor volt alpolgármester ajánlotta a minden művészetkedvelő figyelmébe.

- Azért vagyunk itt, hogy megfejtsük Virág álmait és repülhessünk mi is vele – mondta megnyitó beszédében Endre Sándor, majd pár szóban bemutatta az alkotót és életének fontosabb állomásait a megjelentek számára.

Kis Virág Szegeden a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában érettségizett, majd a Nyugat-Magyarországi Egyetemen szerezte meg formatervező művész diplomáját Győrben.

Cserediákként 2006-ban a Glasgow School of Art-ban tanulhatott, amely Európa egyik vezető vizuális tudományokat tanító egyeteme. Virág a későbbiekben a művészi alkotás mellett képzőművész tanári oklevelet is szerzett és nem utolsósorban tehetségfejlesztő szakvizsgát is tett. Tehát nemcsak a művészi alkotással, hanem a fiatal generáció felnevelésével is foglalkozik.

Noha számos kiállítással büszkélkedhet Virág (műveit megtekinthették már Budapesten, Szegeden, Sopronban, Kapolcson, Kunszálláson, a Magyar Kerámia Szövetség kiállítási helyszínein, sőt egy európai vándorkiállításon is) Kiskunfélegyházán elsőként mutatja be műveit az alkotó. Igaz, munkáit már sokan megcsodálhatták városunkban, hiszen számos köztéri alkotás dicséri keze munkáját. Így például a KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Intézmény közösségi termében található mozaik falburkolat és a 2004-ben átadott Constantinum Óvoda szecessziós homlokzatának díszítő motívuma is. De ezek mellett meg kell említenünk azt is, hogy 2017-ben a Holló László emlékplakettet is Virág alkotta meg, valamint a Móra téren található „békás kúton” is látható munkája – részletezte Endre Sándor. Végül néhány gondolattal bemutatta a kiállító terem falain látható műveket melyek között szárnyak, torzók és Petőfi-hagyományok is szerepelnek, sőt arra a furcsa kérdésre is választ kapunk, hogy három nyúlnak miképpen lehet három füle.

A látványos és páratlan műveket felvonultató kiállítás november végéig tekinthető meg.

A kiállítás megnyitón Holló Sevi Tanaka különleges hangszereiket (handpan, doromb, didgeridoo) megszólaltatva vitték a megjelenteket a lüktető zene hullámain hajózva a végtelen álomidőbe.

Címkék: Viginti

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit

2024. Április 17. 15:38, szerda | Helyi

Ujjé a Ligetben nagyszerű

A MEDVE Matek szervezői abban hisznek, hogy izgalmas és élvezettel teli szellemi kihívásokon keresztül bárki közelebb kerülhet a matematika világához.

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.