Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2016. Március 09. 17:21, szerda | Helyi
Forrás: hirado.hu

Önt is hívták már erről a különös számról?

Önt is hívták már erről a különös számról?

Megszaporodtak a Comore-szigetekről érkező hívások Magyarországon. A telefon éppen csak megcsörren, a csalók pedig arra számítanak, hogy visszahívjuk őket.

Utánajártunk, milyen módon csalhatnak el tőlünk pénzt az ilyen hívásokkal.
„Ma délelőtt 11 órakor volt hívás erről a számról, de csak kettőt csörgött, sajnos visszahívtam, de nem vette fel senki, most aggódom a számla megérkezéséig. Talán afrikai szám” – írta egy kommentelő egy internetes fórumon.

A jelenség közel sem egyedi, munkatársunkat is hívták néhány nappal ezelőtt a +2693364120-as számról, vagyis a Comore-szigetekről.

Kollégánk – várva egy másik külföldi hívást – gyanútlanul visszahívta a számot, majd bontotta a vonalat.

Ezt követően felkereste szolgáltatója ügyfélszolgálatát, ahol azt közölték vele, ha nem jön létre a kapcsolat, akkor nem keletkezik költsége, ha pedig bontja a vonalat, akkor ugyan a kapcsolási díj magasabb lehet, ám akkor sem valósulhat meg a csalás.

Ám nem csak a Comore-szigetekről érkező, +269-es előhívószámú hívásokról panaszkodnak a napokban a kommentelők: volt, akit Algériából hívtak egy +213-assal kezdődő telefonszámról, és volt olyan is, akit +236-tal kezdődő telefonról kerestek a Közép-Afrikai Köztársaságból. Többeket a Viberen hívtak ezen számok egyikéről.

Az internetes fórumokon azt lehet olvasni, hogy a telefon éppen csak egy pillanatig csöng, szinte felvehetetlen.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a hirado.hu megkeresésére azt közölte: ha az előfizető Magyarország területén bejövő hívást fogad – függetlenül attól, hogy az belföldi, vagy külföldi szám – nem merülhet fel költsége.

Ha ismeretlen külföldi számot visszahív az ügyfél, akkor a magyarországi szolgáltatója az érvényes nemzetközi díjszabás szerint számlázza ki a hívás időtartamát (ez díjcsomagtól függően lehet percalapú is).

Ha a hívás hosszan kicseng és felveszi az ügyfél az ismeretlen külföldi számról érkező hívást, de senki nem szól bele a telefonba, akkor érdemes inkább kinyomni a hívást – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

Aláhúzták azt is, hogy Európában, így hazánkban is minden szolgáltatónak biztosítani kell a hívó általi bontást, a magyar szabályozás szerint ez vezetékes szolgáltatás esetén kevesebb, mint 1 másodperc, mobil vagy rádiófrekvenciás hívás esetén 2 másodperc.

Bár az internetes fórumokon és a közösségi médiában is kisebb pánik tört ki a hívások miatt, az NMHH-hoz az elmúlt időszakban nem érkezett ilyen jellegű számlapanasz, így a hatóság nem indított vizsgálatot.

Számítógépek hívnak

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a hirado.hu-val ugyanakkor azt közölte: a csalók arra számítanak, hogy a gyanútlan előfizető visszahívja a kijelzett számot.

A hívásokat nagy tömegben, számítógépek segítségével indítják, nem egyenként tárcsáznak - írták.

A csalás neve Wangiri (japán eredetű kifejezés: „egy(wan) és letesz(giri)”, a módszer pedig nem új keletű, de a technológia fejlődésével egyre több lehetőség nyílik a csalók számára.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács saját munkatársainak telefonjára is érkezett ilyen hívás a Zöld-foki Köztársaságból (+238), de São Tomé és Príncipe (+239) is azok közé az afrikai országok közé tartozik, ahonnan néha megpróbálják átverni az európai előfizetőket.

A probléma nem csak Magyarországot érinti - húzták alá a hirado.hu-nak adott válaszban. Egyes afrikai országokból érkező hívások letiltását fontolgatták például Írországban 2012-ben, az ír távközlési felügyelet akkor a sajtóban hívta fel a figyelmet a jelenségre, és kért meg mindenkit, hogy ne hívjon vissza ilyen számokat.

Percenként több száz forintunkba kerülhet a visszahívás

A Telenor Vállalati Kommunikációs Igazgatósága érdeklődésünkre közölte: bár Magyarországról lehetetlen külföldi, emelt díjas számokat hívni, egyes, távoli országokban működő, alapdíjas szám feltárcsázása egy magyar ügyfélnek még így is percenként több száz forintba kerülhet.

Nem véletlen, hogy erre egy teljes iparág épült: számítógépek segítségével teljes külföldi telefonszám-tartományokat, tehát számok millióit csörgetik meg a csalók.

A nemzetközi vonalak használatának elszámolása percalapú, vagyis ha a hívó fél 1-2 másodpercen belül bontja is a vonalat, akkor is egy teljes percet ki kell fizetnie.

Előfordul az is, hogy a csalók például a telefon kicsöngésének hangját játsszák be, hogy a jóhiszemű felhasználók akár percekig is hívásban maradjanak, még nagyobb telefonszámlát generálva maguknak.

Olyan is előfordulhat, hogy üzenetekben arra biztatják a csalók az áldozatokat, hogy visszahívás esetén valamilyen pénzjutalmat kapnak.

Összejátszanak a szolgáltatókkal

A távoli országokba intézett hívás akár tucatnyi szolgáltatón keresztül épülhet fel, a csalók azonban általában a legutolsóval, a hívószám tulajdonosával játszanak össze, és a számára megmaradó összegen osztoznak.

A teljes percdíjból ugyan a láncolat minden tagja leveszi a saját költségét, de még így is megmarad annyi haszon, amely a Telenor tapasztalatai szerint még így is kifizetődővé teszi ezt a típusú visszaélést.

"Hiszen ha csak 10 centes részesedést is kap a csaló a felépülő hívások díjából, napi több ezer hívás esetén már az is jelentős bevételt jelent" - fogalmaztak.

Fontos tudni, hogy Magyarországgal ellentétben más külföldi országokból nem feltétlenül tiltják a külföldi emelt díjas számok felhívását, így azokban a csalók nagyobb károkat is tudnak okozni.

Ha egy magyar előfizető egy ilyen számról pont akkor hívnak fel, amikor épp roamingol (tehát például Ausztriából hívja vissza a számot), akkor ő az alap külföldi percdíjat fogja fizetni, a mobilszolgáltatót éri nagyobb kár.

Mit tegyünk, ha csörög a telefon?

Minden esetben, ha furcsa, ismeretlen hívószámot jelez ki a telefonjuk, ne vegyék fel, először ellenőrizzék azt.

Az interneten fellelhető adatbázisokban szerepelnek a már regisztrált veszélyes számok, de egy internetes kereséssel vagy akár a telefonos tudakozóból az is könnyen kideríthető, hogy melyik országból érkezett a hívás.

Ha a telefontulajdonost olyan országból keresték, ahol nem él ismerőse vagy rokona, és nem vár más hívást sem külföldről, a legbiztonságosabb, ha nem hívja vissza a számot.

Ha az előfizető mégis a megszokottnál sokkal magasabb számlát kap, először a szolgáltatójához kell fordulnia.

Ha az ügyfél a panaszvizsgálat eredményét nem fogadja el vagy az nem zárul le határidőre (amely 30 nap), abban az esetben a hatósághoz fordulhat panaszával.

Az ismeretlen előhívószámokról érkező külföldi hívások egyedileg és csoportosan is letilthatóak.

Az egyedi hívószámok letiltását az ügyfél a saját telefonján a Beállítások menüpontban teheti meg, a csoportos előhívószám-letiltást pedig a szolgáltató ügyfélszolgálatán kell kérnie.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit

2024. Április 17. 15:38, szerda | Helyi

Ujjé a Ligetben nagyszerű

A MEDVE Matek szervezői abban hisznek, hogy izgalmas és élvezettel teli szellemi kihívásokon keresztül bárki közelebb kerülhet a matematika világához.

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.