Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2016. Október 28. 16:14, péntek | Helyi
Forrás: Adrienn

Modern zenék klasszikus ruhába bújva

Modern zenék klasszikus ruhába bújva

Nemzetközi zenekari hangversenynek adott otthont október 26-án a Szent István Templom.

A németországi Marsbergi Carolus-Magnus Gimnázium Gyermek és Ifjúság Zenekara érkezett városunkba a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar meghívására, hogy egy közös koncerttel szórakoztassák a városlakókat.

A komolyabb hangvételű kórusművek átiratai mellett népszerű könnyűzenei darabokat és filmzenéket is megszólaltattak a zenekarok.

Mint azt Kis-Fekete Vilmostól, a vendéglátó Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar vezetőjétől megtudtuk, a német zenekarral és annak vezetőjével dr. Kaikutt Ildikóval két évvel ezelőtt a Nyitott Templomok Éjszakája rendezvényen ismerkedtek meg. A közös koncert ötlete már ekkor felmerült a karmesterekben. A megvalósuláshoz pedig idén kínálkozott megfelelő alkalom azáltal, hogy a Marsberg-i Carolus-Magnus Gimnázium Gyermek és Ifjúság Zenekara európai turnéra indult.

A félegyházi közönség vastapsából arra lehet következtetni, hogy minden bizonnyal máskor is szívesen köszönthetjük a tehetséges fiatal zenészeket városunkban.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.