Hírek
2016. Március 04. 14:22, péntek |
Helyi
Forrás: Adrienn
Mit gondolnak a félegyházi fiatalok iskoláikról és az oktatásáról?
Városunk csatlakozott az Ifjúsági Párbeszéd az Oktatásért elnevezésű akciósorozathoz, melyben a Societas a fiatalok véleményét szeretné felderíteni és a nyilvánosság elé tárni.
Kiskunfélegyháza Város Művelődési és Szociális Bizottság tagjának, a Societas ifjúsági egyesület alelnökének vezetésével az első nyilvános fórum ma a Móra Ferenc Gimnázium előtt zajlott a kora délutáni órákban.
A 2015-ös év a csendes építkezés éve volt a Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom életében. Megerősítették a szervezeti hátteret és új társadalmi kapcsolatokat kötöttek. 2016 pedig a programalkotás éve lesz.
A Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom programját széleskörű társadalmi párbeszéd keretében kívánja megalkotni. Véleményük szerint az a helyes, ha egy közéleti vagy politikai ifjúsági szervezet a generációjának az érdekeit képviseli, s nem politikai szócsőként viselkedik. Az mindenki számára egyértelmű, hogy egy ifjúsági szervezet programjában a leghangsúlyosabb elem az oktatás ügye. A Societas- Baloldali Ifjúsági Mozgalom már 2015-ben is többször felhívta a figyelmet Facebook oldalán és más platformjain az oktatásban tapasztalható áldatlan állapotokra. Körülbelül egy hónapja az oktatás nagy nyilvánosságot kapott. A Societas szerint fontos, hogy a nyilvános térben is hangsúlyosabban szerepeljen az ifjúság nézőpontja az oktatásról. A Jó oktatáspolitika ugyanis Magyarország jövőjét rejti magában.
Mivel március az ifjúság hónapja, ezért esett erre az időpontra az országos, tematikus sorozat – Ifjúsági Párbeszéd – elindítása. A sorozat lezajlása után pedig az MSZP-vel közösen begyűjtött tapasztalatok segítségével fog felépülni a Societas jövőbeni programja.
Nagyon fontos, hogy az Ifjúsági Párbeszéd célja nem az, hogy bárki is a felnövekvő generáció szájába adjon mondatokat és politikai nézeteket, hanem a fiatalok véleményét szeretné a Societas összegezni. Épp ezért kézenfekvő az Ifjúsági Párbeszéd első témája, amely az oktatás.
A Societas mindenkinek a véleményére kíváncsi világnézetétől, politikai beállítottságától függetlenül. Sőt! Az Ifjúsági Párbeszéddel nem titkolt célja a Societasnak, hogy az ifjúsági közélet végre ismert, valódi problémákról és ügyekről szóljon.
Az Ifjúsági Párbeszéd keretében több akció is lesz a közeljövőben. Lesznek fórumok és egyeztetések, ahol az oktatás ügye kerül átbeszélésre. Országszerte utcai akciók keretében kérdőíveken mondhatják el véleményüket a fiatalok, illetve az interneten is megtehetik ugyanezt.
Az Ifjúsági Párbeszéd az Oktatásról március végéig tart.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
