Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. December 05. 22:27, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Megnyitotta kapuit az ARTurka Művészeti Vásár és Kiállítás

Megnyitotta kapuit az ARTurka Művészeti Vásár és Kiállítás

December 5-én ünnepélyes megnyitó keretében tárta ki kapuit a városunk művészeinek alkotásait felvonultató kiállítás a Holló László Képzőművész Kör Galériájában.

A képzőművész kör kiállítása évről-évre szorosan kapcsolódik városunk adventi programjaihoz. Mondhatjuk úgy is, hogy nem lenne igazán teljes a karácsonyi készülődés a Kiskunfélegyházi Kézművesek és Iparművészek Egyesületének, valamint a Holló László Képzőművész Kör tagjainak szívet melengető kézműves kiállítása és vására nélkül.

Az ünnepélyes megnyitón Rátkai Zsuzsa, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd felkérte Kis Virág keramikust, hogy nyissa meg a kiállítást.

- Ha szétnéznek a teremben, láthatják, hogy kicsit megújultunk. Mindez köszönhető egy pályázatnak, melyet megnyertünk és természetesen az év végi kiállításunk résztvevőinek is – mondta Kis Virág megnyitó beszédében. Majd külön megköszönte a munkáját Rátkai Zsuzsának az egyesület elnökének, Lantos Szabolcsnak és családjának, valamint köszönettel fordult Tóth Tamáshoz is, aki szintén nagyon sokat tett azért, hogy az ARTurka kiállítás mindenki számára érdekes legyen és méltó a közelgő ünnepekhez.

Virág beszédének folytatásában elmondta, hogy az adventi időszak arra is jó, hogy átgondoljuk az elmúlt év eseményeit:

- Advent van, ilyenkor mindenki egy kicsit bekuckózik és a jó meleg lakásban tölti ideje nagy részét. Ilyenkor van idő arra, hogy számot vessünk arról, ami ebben az évben történt. Egyesületünkben és a Holló László Képzőművész Körben is sok minden történt az idén. Elindítottunk egy programsorozatot, amely nyitott és bárki eljöhet rá szombatonként, egészen jövő őszig.

Végezetül a keramikus művész arra biztatott mindenkit, hogy ha teheti, nyújtson át karácsonyra szeretteinek olyan ajándékot, melyet saját maga készített. Ha pedig annyira nem tartja magát ügyesnek, akkor vásároljon bátran az ARTurka kiállításon látható alkotásokból ezzel segítve a művészt álmai építésében.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit

2024. Április 17. 15:38, szerda | Helyi

Ujjé a Ligetben nagyszerű

A MEDVE Matek szervezői abban hisznek, hogy izgalmas és élvezettel teli szellemi kihívásokon keresztül bárki közelebb kerülhet a matematika világához.

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.