Hírek
2015. Szeptember 05. 18:24, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Megnyitotta kapuit a VII. Nemzetközi Fotópályázat kiállítása
Ma (szeptember 5-én), ünnepélyes keretek között nyitották meg a VII. Nemzetközi fotópályázat legeredményesebb fényképészeinek kiállítását. A nyertesek a gratuláció mellé díjazásban is részesültek.
A kiskunfélegyházi Wesel Hugó Fotókor 2007. májusában alakult meg. A kis csapat 2009-ben jutott arra az elhatározásra, hogy hagyományteremtő szándékkal megrendezze nemzetközi fotópályázatát,melyet 2015-ben immáron VII. alkalommal teszik.
A kiírt pályázatra összesen 55 szerző küldte el 246 alkotását. A három országból érkezett alkotásokból szakértő zsűri – Dömötör Mihály fotóművész, Hupján Attila fotóművész és Zalatnay Pál tervező grafikus – választotta ki a kiállításra került és díjazott képeket.
Különdíjat kapott:
A Kiskun Múzeum különdíját kapta
- Bakró-Nagy Attila Fal című képéért
- Kiss Czakó Imre Startra készen című képéért
Gyöngyösi Sándor biogomba termékekből összeállított ajándékcsomagjait kapta:
- Bolvári Csilla Kárpit című képéért
- Kovács Csaba 45 nap szolárgráfia című képéért
- Tomasz Greszczak Lengyelországból City lioneliness című képéért
- A Jégh Optika különdíját kapja
- Jakub Milcarek Lengyelországból Deszczove okno című képéért
A fődíjakat és az ifjúsági különdíjat Gyöngyösi Sándor biogomba termelő és a Terra Fazekasműhely ajánlotta fel.
Az ifjúsági különdíjat kapta:
- Adam Milczarek Lengyelországból W Drodze című képéért
- III. díjat kapta Fischback Horváth Ildikó Éjszakai járat című képéért
- II. díjat kapta Horosnyi Sándor Attila csatasorban című képéért
- I. díjat kapta Szánthó Tibor Arcok I. című képéért.
A díjak átadása után a Gatto Nexo rézfúvós kvintett előadásával szórakoztatta a megjelenteket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.












