Hírek
2015. November 11. 13:43, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Jogerősen tizenegy évre ítéltek egy kiskunfélegyházi férfit élettársa meggyilkolása miatt
Jogerősen tizenegy év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a kiskunfélegyházi férfit, aki 2012 decemberében meggyilkolta élettársát.
A táblabíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 53 éves vádlottat.
A nős, háromgyermekes férfi az 1990-es évek elején kezdett viszonyt a nővel. A kapcsolatból 1997-ben közös gyermekük született, akit az asszony egyedül nevelt, a férfi anyagi támogatása nélkül.
A férfit 2010 nyarán a nő befogadta a saját otthonába, kapcsolatuk azonban fokozatosan megromlott. Az asszony egyre többet - hajnaltól estig - dolgozott, emellett vezette a háztartást, gondoskodott közös lányukról, míg a rokkantnyugdíjas férfi otthon töltötte a napjait, italozni és játékgépezni járt el, amire a nőtől kért pénzt.
Az élettársak között egyre gyakoribbá váltak a veszekedések, viták, a férfi többször bántalmazta az asszonyt. A nő 2012 tavaszán új kapcsolatot kezdett. Amikor a férfi erről tudomást szerzett, azzal fenyegette meg az asszonyt, hogy ha továbbra is találkozik szerelmével, akkor meg fogja ölni.
December 14-én újabb veszekedés robbant ki köztük. Éjfél előtt a férfi a konyhából egy kést vett magához, és a fotelben ülő nőt mellkason szúrta, majd megragadott egy baseballütőt, és a sértettet többször nagy erővel fejbe vágta. Az asszony nem sokkal később meghalt.
A férfi a holttestet letakarta egy pokróccal, a gyilkossághoz használt eszközöket megtisztította és elrakta, majd az egyik melléképület padlásán egy késsel hasba szúrta magát, de nem okozott komolyabb sérülést magának.
Az asszony holttestét másnap a vádlott és az áldozat közös - akkor tizenöt éves - gyermeke találta meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.
