Hírek
2017. Január 22. 09:48, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
Holtverseny a himnuszmondó versenyen
A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan Himnuszmondó versenyt hirdetett a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület Kiskunfélegyháza középiskolás tanulói részére.
A január 20-án tartott irodalmi versenyre tízen jelentkeztek városunk oktatási intézményeiből.
A résztvevő versenyzők Kölcsey Ferenc Himnuszát, és Arany János bármely, szabadon választott versét adták elő. Nehéz dolga volt a négytagú szakmai zsűri (Laczkóné Dr. Szabó Klára, Mayer Lászlóné, Kapus Béláné és Darányi Miklós a GYIÖK képviseletében) az elhangzott versek alapján állította fel a sorrendet. A legjobbnak Tapodi István Béla és Révész Tamás bizonyult. Közülük Tapodi István Béla a Kossuth Lajos Szakközépiskola tanulója a könyvtárban a magyar kultúra alkalmából megrendezett ünnepségen mondhatta el nemzeti imádságunkat, Révész Tamás pedig a Szent Benedek Gimnázium által előadott „Három nővér” című bohózat szereplőjeként állt a közönség elé.
A Himnuszmondó verseny első három helyezettje oklevélben részesült, a többi résztvevő emléklapot kapott.
Versenyeredmények:
1. helyezett: Tapodi István Béla - Kossuth Lajos Szakközépiskola
1. helyezett: Révész Tamás - Szent Benedek Gimnázium
2. helyezett Zámbó Vanessza - Móra Ferenc Gimnázium
3. helyezett: Juhász Jázmin - Constantinum Intézmény
3. helyezett: Nagy Dániel - Szent Benedek Gimnázium
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi
Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton
2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.
2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Március 18. 10:53, szerda | Helyi
Lassú turizmus és csúcstechnológia – erdélyi szakmai úton a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum tanárai
2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi
Álvásárlással csalták csapdába
Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.












