Hírek
2020. November 06. 08:54, péntek |
Helyi
Forrás: Csányi József
Évtizedekre megoldódik a parkolás a piac és a nagyposta körül
Hamarosan egy újabb évtizedes problémának teszünk pontot a végére, ami reményeim szerint minden autóval közlekedő számára normális helyzetet teremt a belvárosban.
Megvásároltunk egy tágas, hosszú ideje kihasználatlan ingatlant az Oskola utcában, hogy ott parkolót építsünk a piacos furgonoknak és a vásárlónak. A telek mérete 1551 m2, amely pontosan akkorra, mint a tavaly előtt átadott „városképes” parkoló mérete.
Ez sokat könnyít majd a városközpont parkolási gondjain, de ennél sokkal többre van szükség, hogy a problémák megoldódjanak. Egy helyszíni bejárás alkalmával jött az ötlet, hogy vásároljuk meg a nagyposta melletti 500 m2-es területen lévő házat, ami a „mi” telkünknek a hátsó telekszomszédja, így a két telek egybenyitásával egy két utcára szóló parkolót tudnánk építeni a közlekedőknek.

Az előzetes tervek elkészültek, így 60 parkolót tudunk kialakítani a területen. A parkoló az Oskola utca felől és a Pázmány utca felől is megközelíthető lesz, de a posta felől is be lehet majd hajtani. A parkolás a tervek szerint az első két órában továbbra is ingyenes marad, az autókra, értékekre pedig kamerákkal vigyázunk. A rendőrség részére is itt fogjuk biztosítani a rendőrautók parkolását.
Az Oskola utca felőli telken rövidesen megkezdődik az épületek bontása, a posta melletti házra pedig vételi ajánlatot teszünk a tulajdonos Magyar Államnak.
A beruházást a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetre tekintettel ütemekben, a következő másfél évben szeretnénk megvalósítani, de ezzel több évtizedes problémára tehetünk pontot, remélem mindenki örömére.
Üdvözlettel:
Csányi József
polgármester
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
