Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2016. Január 21. 12:15, csütörtök | Helyi
Forrás: HVG

Ennél egyszerűbb trükk nincs a boldogsághoz

Ennél egyszerűbb trükk nincs a boldogsághoz

Azt hinnénk, hogy egy beszélgetésnél a téma alapvetően határozza meg hangulatunkat, de ha a hangunkra is figyelünk, máris már a helyzet.

Szokott arra figyelni, hogy milyen hangulatúnak hallja a saját hangját? Egy svéd kutatás szerint egyáltalán nem mindegy milyennek halljuk a hangunkat, annak változtatásával boldoggá és szomorúvá is válhatunk, és ezt észre sem vesszük, pedig érdemes figyelni rá.

A vizsgálat résztvevőit becsapták a Lund Egyetem szakemberei: az alanyoknak beszélniük kellett, de úgy, hogy egy fejhallgató és egy mikrofon volt rajtuk. A mikrofonba beszélők hangját a kutatók úgy alakították át, hogy az boldogabb vagy szomorúbb hang legyen, mint amilyen a valóságban, a fejhallgatóval pedig a manipulált hangjukat hallották. Így fordulhatott elő, hogy akár egy kellemes témánál szomorú volt a saját hangjuk.

A résztvevők nem figyeltek fel a beavatkozásra, ami már önmagában furcsa, de ami igazán fontos: az átverés befolyásolta a hangulatukat. A résztvevőknek ugyanis folyamatos visszajelzéseket kellett adniuk aktuális hangulatukról, amely a szomorúvá manipulált hang hallatán szomorúbb lett és fordítva.

A kutatók szerint tehát a mindennapokban fontos figyelni arra, hogy milyen hangon beszélünk másokkal, ugyanis ez a saját hangulatunkat is befolyásolja.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 10:15, csütörtök | Helyi

Áprilisban indul az idei szezon a Kecskeméti kisvasúton

2026-ban is áprilisban kezdetét veszi a szezon a Kecskeméti Kisvasúton és a hozzá kapcsolódó hajtánypályán.

2026. Március 19. 10:11, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Március 16. 11:22, hétfő | Helyi

Álvásárlással csalták csapdába

Elektromos cigaretta vásárlását ígérve csaltak csapdába egy férfit és apósát Kiskunfélegyházán a tettesek, majd fegyverrel fenyegetőzve vitték el az árut.