Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2014. Február 19. 18:38, szerda | Helyi önkormányzati
Forrás: Félegyházi Hírek

Együtt marad a három kistérség

Együtt marad a három kistérség

A jövőben is együtt kíván dolgozni a kiskunhalasi, kiskunmajsai, és a kiskunfélegyházi kistérség.

A jövőben is együtt kíván dolgozni a kiskunhalasi, kiskunmajsai, és a kiskunfélegyházi kistérség. Minderről ma (február 19-én) határozott a Kiskunok Vidékéért Egyesület LEADER akció csoportja a Kiskunfélegyházán megtartott közgyűlésükön.

A közgyűlés első részében Kapus Krisztián, a Kiskunok Vidékéért Egyesület számolt be az elmúlt évben elért eredményekről, Elmondta, a tavaly nyáron benyújtott sikeres LEADER pályázatoknak köszönhetően az első körben 450 millió forintot került a három kistérségbe. Gazdaságfejlesztésre 50 pályázó 336 millió forintot, szolgáltatásfejlesztésre az önkormányzatok és civil szervezetek közül 38-an 113 millió forintot nyertek. A gazdaságfejlesztésre irányuló projektek esetében hatalmas túligénylés mutatkozott már a benyújtáskor is. A pályázatok elbírálása után úgy tűnt 14 pályázó hiába felelt meg a követelményeknek. Ekkor a Kiskunok Vidékéért Egyesület 71 millió forint plusz forrást igényelt az irányító hatóságtól, amit decemberben meg is kapott. Ezzel a döntéssel az összes érvényes LEADER pályázat, vagyis 102 pályázat támogatottá vált 521 millió forint értékben.
Az idei költségvetés elfogadása után a 2007-2013-as időszak utolsó pályázatáról esett szó, melynek keretében tutisztika-fejlesztésre lehetett forrást igényelni. A január 15-i határidőig huszonkét pályázat érkezett be az egyesülethez, az igény a felhasználható forrás (230 millió) duplája. Jelenleg a pályázatok feldolgozása folyik.
A közgyűlés végül arról határozott, hogy a 2014-2020-as időszakban továbbra is együtt kíván dolgozni a Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kiskunfélegyháza kistérsége alkotta akciócsoport. A megváltozott szabályszók szerint a jövőben nem kistérségi, hanem járási alapon szerveződik a 21 települést tömörítő egyesület.
A döntést az indokolta, hogy nagyobb akciócsoport területén hatékonyabban lehet a forrásokat felhasználni, jól és hatékonyan működik a munkaszervezet, bejáratott az ügyintézés. A döntés hozatalában a kezdetek óta folyamatosan érvényesül az üzleti, civil és az önkormányzati szféra. Az egyesületben egyenlő arányban vannak a kistérségek képviselői.
Az új szabályok értelmében három település, Kunszállás, Fülöpjakab és Tiszaalpár más körzetbe kerül.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 20. 06:54, péntek | Külföld

Donald Trump: az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba

Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba - az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban.

2026. Március 20. 06:50, péntek | Belföld

Gulyás Gergely megfontolná, hogy Magyarország katonai segítséget nyújtson, ha Trump kéri

Magyarország megfontolná, hogy eleget tegyen egy Trumptól érkező katonai segítségkérésnek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy sajtónyilatkozatban.

2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld

Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre

Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.