Városlista
2020. június 2, kedd - Anita, Kármen

Hírek

2016. Június 03. 10:55, péntek | Helyi
Forrás: hirado.hu

Egyre kevesebb a véradó

Egyre kevesebb a véradó

A kizárólag vérplazmát adók száma folyamatosan növekszik, miközben a véradók száma meg csökken - írta pénteki számában a Magyar Idők.

Annak érdekében, hogy ne apadjon veszélyes szint alá az országban a vérkészlet, az idei évtől a plazmadonoroknak évente legalább egyszer teljes vért is kell adniuk.

Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója a lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy a véradók fokozatosan "kiöregszenek", átlagéletkoruk a statisztikák szerint egyre magasabb. Jákó Kinga úgy fogalmazott: mindent megpróbálnak, hogy megnyerjék az új nemzedékeket e nemes célnak. Nyaranta például rendszeresen kitelepülnek a véradásszervező Magyar Vöröskereszttel a különböző fesztiválokra, egyéb rendezvényekre. Év közben sem pihennek, legutóbb például Pécsett a 30Y zenekar tagjaival közösen szerveztek, most szombaton pedig az ország egyetemi városaiban, Budapesten, Debrecenben, Győrben, Szegeden és Pécsett rendeznek VITÁL véradást, kifejezetten a fiataloknak - tette hozzá.

A főigazgató azt mondta, hogy a fiatalokból sem hiányzik az empátia és a segítőkészség, ezt bizonyítja az úgynevezett irányított véradások sikere, vagyis amikor vércsoport-azonosság esetén konkrét személynek adják a vért. A térítéses véradási formák azonban megváltoztatták a hajlandóságot: Szegeden egy év alatt mintegy 23 százalékkal csökkent a 18-23 éves új donorok száma, miután megnyílt a helyi plazmaközpont - közölte Jákó Kinga, aki szerint a térítésmentes véradási rendszeren ennek ellenére nem szabad, és a világ civilizált részén nem is terveznek változtatni.

Ezek érdekelhetnek még

2020. Június 02. 12:54, kedd | Helyi

Újabb katonai középiskolák jöhetnek, a sorkatonaság azonban még nem téma

Akár tíz honvédelmi középiskola, kollégium is működhet a közeljövőben, de a kötelező sorkatonaság most nincs napirenden - tudta meg a Népszava.

2020. Június 02. 11:40, kedd | Helyi

A szomjoltó mellé ínycsiklandó hamburgerrel is szolgálnak az Ágyúban

Majd egy éve nyitotta meg kapuit az Ágyú Kézműves Sörgaléria a Rocktár mellett és azóta is városunk közkedvelt szórakozóhelye.

2020. Június 02. 09:09, kedd | Helyi

Június 5-ére tervezik a strand nyitását

Június 5-ével megnyithat a Félegyházi Termál Parkfürdő strand részlege, azonban ez az időjárási viszonyok függvényében változhat.

2020. Június 02. 08:17, kedd | Helyi

Újraindulnak a szűrővizsgálatok

Több tízezer elmaradt szűrővizsgálatot kell bepótolni a következő hetekben.