Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2016. Január 21. 18:22, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

A világ Makovecz Imre építész szemével

A világ Makovecz Imre építész szemével

A Magyar Kultúra előestéjén, ma (január 21-én) kiállítás nyílt Makovecz Imre (1935-2011) Kossuth-díjas magyar építész rajzaiból a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

Szeptemberben lesz öt éve, hogy elhunyt Makovecz Imre a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, a Magyar Művészetért Díj alapító tagja. Halálakor, temetésén a barátai elhatározták, hogy alkotásait, grafikáit vándoroltatják - tudtuk meg Kállainé Vereb Máriától, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatójától.

A városunkba érkezett kiállítás az „Imre álma” címet kapta, megnyitóján pedig az „atyai barát” dr. Gubcsi Lajos osztotta meg gondolatait a megjelentekkel.

„Makovecz Imre megrajzolt mindent az égtől a földig. Makovecz Imre nem egyszerűen művész, nem egyszerűen közösségformáló ember, nem egyszerűen egyik vagy másik kormányzat támogatója vagy épp ellenzője, hanem önmagában nemzeti jelképünk. A kiemelkedésnek, a felemelkedésnek, a tehetségnek, a bátorságnak, az elvszerűségnek, a hajlíthatatlanságnak, és ennek eredményeképpen az ebből eredő teljesen szuverén önálló művésznek a jelképe. Akit nem lehet megvenni, nem lehet megfélemlíteni és nem lehet elhallgattatni sem. Amikor ezeket a rajzokat készítette, egy-egy tervrajza között (hiszen tervezőmérnök volt voltaképp) azokban, az ő álmai voltak. Hiszen ezeket nem lehet megépíteni ebben a formájukban. Mégis benne rejtőzik a művészetben a megépíthetőség, s talán ezért van oly nagy hatással a rajzok szemlélőire.” – barátja, dr. Gubcsi Lajos így jellemezte a jeles építészt és művészt, valamint a kiállítás képeit.

„Az emberi lét szerves része az absztrakt önkifejezés. A művészet és az irodalom jóval túlmutat egy hétköznapi közlési vágyon, mégis adott szükséglete az embernek. Annak az embernek, aki a kezdetektől fogva nemcsak és kizárólag az önfenntartásra koncentrál, nemcsak a túlélésért játszott, hanem szabadidejével, kézügyességével és fantáziájával dokumentálta jelenét és múltját, ezzel üzenve a jövőbe. Az absztrakt gondolkodás és önkifejezés jelentősége egy új dimenziót nyit számunkra, ez pedig az emberi dimenzió. Az építész az absztrakciót ülteti át tárgyakra és anyagokra, hogy azok az emberiség fejlődését szolgálják. Ahol élünk, vagy dolgozunk, ahová imádkozni járunk, azt nem csak esernyőnek használjuk és nemcsak praktikus épületként tekintünk rá, ha az olyan mély mondanivalóval és felemelő látvánnyal büszkélkedhet, mint Makovecz Imre alkotásai.” – dr. Ónodi Izabella e szavakkal láttatta meg a megjelentekkel a vándorkiállítás műveiben rejlő titkokat.

A megnyitó gondolatok után Varga Katalin, a Credo együttes tagja kárpátaljai énekekkel és gitárzenével tette meghitté és bensőségessé az eseményt az érdeklődő közönség számára.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.

2024. Május 07. 09:50, kedd | Helyi

A sok cukor és koffein a vizsgázók ellensége

A sok kávé és energiaital, illetve a cukros ételek és italok inkább rontják a vizsgára készülők teljesítményét.

2024. Május 07. 09:19, kedd | Helyi

Lánglovagok versenye, majdnem dobogósok lettünk

A dobogóról egy hajszállal maradt le a Bács-Kiskun vármegyei csapat az országos kismotorfecskendő-szerelő versenyen.

2024. Május 07. 08:49, kedd | Helyi

Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten

Hidegfront érkezett megélénkülő széllel és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar.