Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2016. Február 07. 09:39, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Virágokkal, koszorúkkal elhalmozva

Virágokkal, koszorúkkal elhalmozva

A Hozzá illő méltósággal, így ül a téren Móra Ferenc szobra halálának 82. évfordulóján.

Városunk nagynevű szülöttjéről minden évben megemlékezik városunk vezetése, csatlakozva hozzá a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület és a 2015. májusában tizennyolc alapító taggal újjáalakult Móra Ferenc Társaság.

A Móra Ferenc Emléknapok február 5-én Felolvasónappal kezdődött, melyet a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban rendeztek meg a városunkban tanuló általános iskolások részére. Az egész nap folyamán egymásnak adták a kilincset az olvasni kívánó diákok, akik emléklappal térhettek haza a jeles rendezvényről. Az esemény méltó befejezése volt a Móra téren lévő Móra szobor megkoszorúzása, melyen az érdeklődők mellett Vészits Andrea, Móra Ferenc dédunokája, a művelődési ház és a könyvtár vezetősége, dolgozói, a Móra Ferenc Társaság tagjai mellett városunk képviselőtestületéből Dongó József a 6. választókerület képviselője is megjelent. Csendes főhajtással emlékeztek minden idők legnépszerűbb írójára, Móra Ferencre.

Az eseménysorozat további rendezvényei:
Február 8. (hétfő)
8 óra Megemlékezés a Constantinum Intézményben
9 óra Megemlékezés a Móra Ferenc Gimnáziumban
10 óra: Koszorúzás Móra Ferenc Daru utcai szobránál
14 óra: A Móra Ferenc Gimnázium emlékműsora a Művelődési Központban

Február 9. (kedd) 13-16 óráig
Móra Ferencre emlékeznek a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület,
a Móra Ferenc Társaság és a Nyugdíjas Pedagógus Klub tagjai
Közreműködik Izer Klaudia – Constantinum Intézmény

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 08:23, hétfő | Helyi

Oktatási Hivatal: ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma kezdődik a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka.

2024. Május 06. 07:29, hétfő | Helyi

Sok kiváló tanuló kezdi meg érettségi vizsgáit a Móra Ferenc Gimnáziumban

A Móra Ferenc Gimnázium 2024. május 3-án (pénteken) tartotta ballagási ünnepségét.

2024. Május 05. 12:12, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2024. május 5. - HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA

2024. Május 05. 12:11, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2024. május 5. - SZENT ISTVÁN TEMPLOM