Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. Augusztus 09. 11:48, csütörtök | Helyi
Forrás: petofiszallas.hu

VI. Szentkúti Alkotótábor Pálosszentkúton

VI. Szentkúti Alkotótábor Pálosszentkúton

Idén is megszervezésre került július utolsó hetében a Szentkúti Alkotótábor Pálosszentkúton.

Az alkotók az ország különböző részeiről érkeztek és az egy hét alatt egymást segítve, inspirálva készítették el festményeiket. Idén 15 résztvevője volt az alkotótábornak, akik lelkesen és ihletekkel telve munkálkodtak a hét folyamán. A képek témája elsősorban a Szentkút, a csendélet, a természet és a tanyavilág köré összpontosul. Az alkotómunka mellett a szervezők minden évben különböző programokkal kedveskednek a résztvevőknek. Idén is elfogadta a meghívást Kuzma Levente orgonaművész, aki szombaton este most is gyönyörű koncertet adott a kegytemplomban mindazoknak, akik kilátogattak a településről, valamint a tábor résztvevőinek.
Az egy hét folyamán elkészült festményeket az augusztus 20-ai Szállási Napokon, valamint szeptemberben a Kisboldogasszony Búcsún lehet majd megtekinteni.

A cikket és a képek egy részét Nagy Tímeának valamint az Alkotótábor résztvevőinek köszönhetjük.

További fotó a táborról a petofiszallas.hu oldalon megtalálható.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.