Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2016. November 10. 13:04, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Új ravatalozó, több lámpatest, gyerekpancsoló kialakítása is szerepel a tervek között

Új ravatalozó, több lámpatest, gyerekpancsoló kialakítása is szerepel a tervek között

Bense Zoltán a 2. sz. választókerület önkormányzati képviselője lakossági fórumot tartott november 9-én a Városháza dísztermében.

A képviselő mellett városunk polgármestere Csányi József is beszámolt a körzetben zajló fejlesztésekről, illetve a jövőbeni tervekről is több részletet megtudhattak a városrész lakói.

Megvalósult fejlesztések:
Szalay Gyula utca – Az elmúlt évben megoldódott a csapadékvíz elvezetése, parkolók, járda kialakítása történt meg. Ennek garanciális javításai is megtörténtek már az idén. Lakossági kérésre a parkolók felfestése is megtörtént. A csatornázás pótlására az Attila utca I. közénél is sor került, ami már hosszú ideje sok bosszúságot okozott az ott közlekedőknek.

Deák Ferenc utca – Korond utca közötti háromszög: Fekete Pál szobrának felállítása. Ezt a területet parkosították és a jövőbeni tervekben szereplő Petőfi kút helyével is számoltak már.

Korond utca – Játszótéren új eszközök beszerzése történt meg.

Szikkasztók építése, kialakítása történt meg több helyen – Mártírok utca, Hunyadi utca, Bikahegyi városrészben, ahol emellett útjavítások is zajlottak. Az Attila u. 5-7. sz. alatti járda és mozgáskorlátozott feljáró kiépítése is megtörtént. Ezzel együtt a kertrendezés is megvalósult. Csakúgy, mint a Szent János téren, ahol új növények is kihelyezésre kerültek. Szintén a városszépítést szolgálta a Móra téri teknős-kút felállítása is, ami hangulatos színfoltja lett központunknak. Utak javítása, közlekedési táblák pótlása is több helyen megtörtént a városrészben. A Mentőállomás sikeres megújulásán túl, a Hunyadi utcai orvosi rendelőknél is megoldódott a parkolási probléma, emellett kerékpártárolók is kialakításra kerültek.

Csányi József polgármester a beruházások kapcsán elmondta, hogy 250 millió forintból kellett gazdálkodniuk. Egyik részéből az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok karbantartása kezdődött meg, másik részét pedig a közterületek felújítására használták fel. Ezt követően részletesen elmondta, hogy mely fejlesztések valósulhattak meg az idei évben, nemcsak az egyes körzetek, hanem az egész város vonatkozásában.

Jövőbeni tervek:
A Félegyházi Strand fejlesztése már folyamatban van nettó 150 millió forintos beruházással, mely az épület teljes körű felújítását magában foglalja. Új szigetelést kap, új villamos hálózat, új hidegburkolat, új padlófűtés, új vizesblokk kerül kialakításra, új öltözőket építenek és a régmúlt időkben üzemelő üzlethelyiségek is újra visszaállításra kerülnek természetesen megújulva.

Kökény utca (Móravárost a Bikaheggyel összekötő utca): Aszfaltburkolattal való ellátása és szikkasztó árkok kialakítása fog megvalósulni a közeljövőben.

Ravatalozó megépítése – A Bikahegyi út mellett két területet – egyik 5.800 m2, másik 1.600 m2 - vásárolt meg az önkormányzat. Természetesen a tervek elkészítésekor az ott lakók érdekeit helyezték előtérbe. 2,5 m magas téglakerítés fogja körülvenni a komplexumot zöld növényzettel borítva, ami kívülről teljesen úgy fog festeni, mint egy családi ház.

A Bikahegyi út először dolomit burkolatot kap, később aszfaltozásra kerül, egészen az Irányi utcáig. A ravatalozónál kialakításra kerülő parkolóban csak 60 éven felüliek és mozgássérültek parkolhatnak majd. A régi ravatalozónál lesznek kialakítva további parkolók, ahol majd megállhatnak a temetésre érkezők. A harangláb is a régi helyén fog maradni. Az egyre nagyobb igény miatt ugyanebben a projektben fog megvalósulni az Alsótemetőben az urnafalas rész kialakítása is.

A város legforgalmasabb útjainak aszfaltozása: Az egyes városrészek neuralgikus pontjainak járhatóvá tétele is megvalósul, úgy mint a Kossuthvárosban a Dessewffy utca, a Móravárosban a Nefelejcs utca stb. Ezeken a helyeken az út újra aszfaltozása mellett a csatornázás és a szikkasztók kialakítása is létfontosságú feladat. Ezen kívül a Molnár-telepi út felújítására is már megvannak a kidolgozott tervek, melyek megvalósításra várnak. Előzetes tárgyalások után a MÁV ígéretet tett a tulajdonában lévő kihasználatlan terület (betonkerítés melletti útszakasz) átadására azzal a feltétellel, hogy az ott lévő közműveket cserébe az önkormányzatnak ki kell váltania. Ez mintegy 20 millió forintba fog kerülni, viszont így ki lehet építeni egy 6 m széles utat, és mellette egy kerékpárutat, melyen mindenki biztonságosan közlekedhet. A munkálatok elkezdésére reális esély 2018. második felében van. Az összköltség pedig 250 – 300 millió forint lesz az előzetes becslések szerint.

Zöld Város Program (városközpont rehabilitáció): Ez a Béke teret, a Petőfi teret, a Kossuth utca bal oldali szakaszát (városközpontból nézve) az E5-ös úttól egészen a Körpatikáig érinti. Utóbbinál az egész járda- és a zöldfelület is megújításra kerül. A Piac környéke is jelentős változáson fog átmenni. A környék üzleteinek egységes arculatot szeretnének adni, ezen kívül az útszint és a burkolatok egységesítése is meg fog történni. Az árusokat a jövőben a templom oldalába szeretnék terelni, hogy a templomból kijövet ne rögtön a különféle portékákba ütközzön az ember. A tér szerkezeti átalakítása mellett csobogók tennék hangulatosabbá a város ezen részét.
A Szalay Gyula utca melletti park szintén megújulhat a Zöld Város Program keretében. Itt gyerekpancsoló és családbarát játszótér kialakítása szerepel a tervek között. Móra téren a társasházak mögötti játszótér megújulása szintén ebben a projektben szerepel.

Vasas Sporttelep: Pályázati pénzen valósul meg a sporttelep rehabilitációja. Megújulhat az egész komplexum. Az új épületben polgárőr laktanya kerül kialakításra garázzsal és szolgálati lakással, ahol egy polgárőr család fog életvitel-szerűen élni. Cserébe felügyeli és őrzi az egész telepet, ami elengedhetetlen, tekintve az előző évek szomorú tapasztalatait. Maga a pálya része pedig a kutyás- és lovas sportoknak szolgál majd méltó helyszínéül, de a focipálya és a futópálya is használhatóvá válik. Természetesen a környékben parkolók kialakítása és útépítés is szerepel a megvalósítandó tervek között.

Móra Ferenc utcai óvoda: 4 csoportos óvoda épülhet a régi 2 csoportos óvoda helyén pályázati pénzből. A belső parkolók kialakítása mellett új játékokkal, új bútorokkal egy modern, mai kor követelményeinek megfelelő óvoda épülhet meg.

Régi SZTK épülete: Újra funkciót kaphat. A Hunyadi utcai gyermek háziorvosok fognak majd áttelepülni ide, illetve több háziorvos jelezte már, hogy szívesen áthelyezné a praxisát a megújult SZTK épületébe.

Félegyházi Kórház: Megkapta az ÁNTSZ engedélyét a működésre. Már minden akadály elhárult az útból és egy hónapon belül megnyílhat az új szárny az új eszközökkel, új bútorokkal, új műtőkkel, műtőberendezésekkel.

Külterület: A dűlőutak karbantartása, gréderezése folytatódik, illetve a Csólyosi út következő 1 km-es szakasza lesz aszfalt burkolattal ellátva.

Közvilágítás: Mivel a LED-es lámpák fénye koncentrált, ezért újabb lámpatestek kihelyezését tervezi önkormányzatunk. Január 31-ig 70 db lámpa kerül még kihelyezésre városszerte. Emellett lesznek még napelemmel működő lámpatestek is azokon a helyeken, ahol nincs lehetőség a DÉMÁSZ oszlopokat igénybe venni.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg az MDSZ a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.