Városlista
2025. május 30, péntek - Zsanett, Janka

Hírek

2017. November 24. 21:38, péntek | Helyi
Forrás: Adrienn

Rockenbauer Pál emléke örök a félegyháziak szívében is

Rockenbauer Pál emléke örök a félegyháziak szívében is

Példaképükre – a nagy természetjáróra emlékeztek a Kiskun Természetbarát SE tagjai és a túrázás, hegymászás, erdőjárás szerelmesei november 24-én 17 órakor a Platán utcai pihenőparkban felállított emlékműnél.

30 éve már, hogy nincs közöttünk. Vártuk Őt a Fürdőszálló klubtermébe, de sajnos már csak a halálhíre érkezett meg – mondta köszöntő beszédében Bozó Lajos, a Kiskun Természetbarát SE elnöke az ünnepi megemlékezés nyitányaként.
A Platán utcai iskola pihenőparkjában elhelyezett emlékműnél nagyon sokan összegyűltek azért, hogy egy-egy mécsessel, koszorúval tisztelegjenek a természetjáró, televíziós szerkesztő, a magyar televíziós természetfilmezés egyik megteremtőjének és egyben legfőbb példaképük előtt.

Az ünnepségen az egyes túra szakosztályok és általános iskolai túra csoportok mellett tiszteltét tette Wolnerné Vidéki Szilvia, a Platán utcai Általános Iskola igazgatónője, Takácsné Medveczki Zsuzsanna tagintézmény vezetője, Kőháziné Kovács Mária ny. tanárnő is, valamint Bense Zoltán önkormányzati képviselő, aki nem csak városunk vezetését képviselte az ünnepségen, hanem hegymászóként is csatlakozott a megemlékező természetbarátok köréhez.

A mécsesek és a koszorúk elhelyezése előtt Meizl Ferenc a Platán Iskola ny. igazgatója idézte fel a Rockenbauer Pálhoz kapcsolódó gondolatait.

- Az a legfontosabb dolog, hogy az emberek örömmel járják végig a szép hegyeinket, a síkságainkat, tájainkat és élvezzék a gasztronómiát, az eléjük táruló kép szépségeit. Rockenbauer Pál túraútvonalaival, természetfilmjeivel, egyedi látásmódjával olyan maradandó értéket teremtett, amelyet mind a mai napig Magyarországon százezrek tisztelnek! - mondta a ny. igazgató, beszédének összegzéseként.

Ezt követően a megjelentek elhelyezték mécseseiket és koszorúikat az emlékműnél, majd elénekelték Rockenbauer Pál legkedvesebb nótáját a ’Megkötöm lovamat’ című népdalt, majd az iskolában folytatták az estet kötetlen baráti, túratársi beszélgetéssel.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 30. 07:44, péntek | Helyi

Mézédes reggel a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményében

Május 28-án Kis Miklós méhész érdekes előadással és finom mézkóstolóval lepte meg a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének ellátottjait.

2025. Május 29. 16:47, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják

2025. Május 29. 16:20, csütörtök | Helyi

Mozdony került a Kecskeméti Kisvasútra

Újabb hatalmas mérföldkő a kisvasút újraindításának folyamatában

2025. Május 29. 16:16, csütörtök | Helyi

III. Tekergő-Feszt Kiskunfélegyházán

Felvonulás, különleges bringákból érdekes kiállítás, látványos bemutatók, koncertek várnak minden kedves érdeklődőt június 30-31-én a III. Tekergő Fesztiválon.