Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2018. Április 11. 16:10, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Petőfi műveiből tartottak felolvasónapot

Petőfi műveiből tartottak felolvasónapot

Az idei és a jövő évet Petőfi-emlékévnek nyilvánította a félegyházi képviselő-testület.

A programsorozat a Magyar Kultúra napján Himnuszmondó versennyel vette kezdetét, majd ezt követően számos kulturális esemény, verseny, könyvbemutató és kiállítás színesítette a programok sorát.

Ma (április 11-én) a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban szintén az emlékévhez kapcsolódóan felolvasónapot tartottak középiskolások számára. A rendezvényen Kállanié Vereb Mária könyvtárigazgató köszöntését követően elsőként városvezetésünk – Csányi József polgármester, Balla László és Rosta Ferenc alpolgármesterek –, valamint a polgármesteri hivatal dolgozói olvastak fel Petőfi műveiből. Ezt követően egész nap folyamatosan adták át a kilincset a diákok egymásnak, hogy megoszthassák az általuk leginkább kedvelt sorokat Petőfi Sándortól.

Kapus Béláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke örömmel mondta el lapunknak hogy, városunk minden középiskolája nagy lelkesedéssel vett részt a felolvasónapon.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 10:25, szerda | Helyi

Oldott hangulatban, lelkesen

A Batthyany Lajos Általános Iskolában április végén rendezték meg a nyolcadik iskola-előkészítő foglalkozást a nagycsoportos óvodások számára.

2024. Május 08. 10:22, szerda | Helyi

Nemzetközi gitárfesztivál

Lengyel Réka a Bécsi Nemzetközi Gitárfesztiválon szerepelt.

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.

2024. Május 07. 09:50, kedd | Helyi

A sok cukor és koffein a vizsgázók ellensége

A sok kávé és energiaital, illetve a cukros ételek és italok inkább rontják a vizsgára készülők teljesítményét.