Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. Október 15. 11:00, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Őszinte előadás a méhnyakrákról

Őszinte előadás a méhnyakrákról

A Béke egy Mosollyal Kezdődik Alapítvány és Kiskunfélegyházi Város Önkormányzata pályázatának köszönhetően október 11-én városunk 11-12 évfolyamosai és az érdeklődők preventív előadáson vehettek részt.

A KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnokban dr. Rigó Imre szülész-nőgyógyász főorvos és Szentesi Éva írónő tartott előadást a fiataloknak.

A nők körében az egyik leggyakoribb elhalálozási ok a méhnyakrák, ami a korai felismerés szakaszában 100 %-ban gyógyítható! Mindezekre és a nőgyógyászati szűrés fontosságára szeretnénk felhívni a középiskolások figyelmét ezzel az előadással – nyilatkozta lapunknak Papp Anett, az Béke egy Mosollyal Kezdődik Alapítvány vezetője és a rendezvény fő szervezője.

Sajnos – csakúgy, mint a legtöbb daganatos betegségnek – a méhnyakráknak sincsenek a korai szakaszban tünetei. Ezek a jelek már csak akkor jelennek meg, amikor a rák már ráterjedt a méhnyak izomállományára és a környező szövetekre. A leggyakoribb tünet ebben a stádiumban a rendellenes vérzés, a normálistól eltérő hüvelyi folyás. Utóbbinak természetesen számos más oka lehet, de a méhnyakrákon átesett nők kilencvenöt százalékának volt fehér folyása, mielőtt felfedezték volna náluk a betegséget. Későbbi stádiumban már erős fájdalom is felléphet a medencetájékon, ha a daganat már nyomja az itt található idegeket, illetve a végtagokban. A vizelési és székelési zavarok, a sápadtság és a gyengeség is arra utal, hogy valami nincs rendben.
Dr. Rigó Imre felhívta a figyelmet az évenkénti szűrés fontosságára, mellyel megelőzhető és a 0. stádiumban diagnosztizált méhnyakrák 100%-ban gyógyítható.
Méhnyakrákszűrésre 18 éves kortól vagy a szexuális élet megkezdésétől évente kell elmenni – vagyis kellene, de sajnos Magyarországon a nők hatvan százaléka nem jár szűrővizsgálatra.
A szűrésen az orvos először megtekinti a méhszájat a hüvely felől (kolposzkópia), kenetet vesz a nyálkahártyáról, amelyet később megfestenek és mikroszkóppal vizsgálnak meg. Ez az eljárás nemcsak a daganatos betegséget segít kiszűrni, hanem a gyulladásokat és a fertőzéseket is – magyarázta a főorvos.
- Kihangsúlyoznám azt, hogy ha valakinek van egy rossz eredménye, az még ne tekintse magát rákosnak. A normálistól eltérő eredmény gyakoribb ellenőrzést von maga után, tehát nem évente, hanem negyedévente kell nőgyógyászati vizsgálaton megjelenni – szögezte le az előadó.
A főorvos azt is elmondta, hogy a méhnyakrákos megbetegedés hátterében az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő fertőzés, a humán papillómavírus (HPV) áll. A HPV a sejtekben olyan elváltozásokat indíthat el, melyek rákos burjánzáshoz vezethetnek. Ezért a HPV elleni védőoltás mindenképpen hasznos a betegség megelőzése tekintetében.
Az előadásból azt is megtudhattuk, hogy szerencsére a méhnyakrák nagyon lassan kialakuló betegség, épp ezért a korai stádiumban való diagnosztizálás utáni kezelés 100%-os gyógyulást eredményezhet. Azonban minél később fordulunk szakemberhez, ez a százalék annak arányában csökken, tekintve a további szövődményeket.

A rendezvény második felében Szentesi Éva írónő – akinél 28 éves korában diagnosztizálták a méhnyakrákot - szólt a megjelentekhez. Szentesi Éva az első pillanattól fogva feljegyezte betegségének történetét, melyet ezúttal szóban adott elő a diákoknak. A fiatalok óriási érdeklődéssel fogadták az írónőt. Az előadásmódja és a valóság őszinte - utolsó részletekig pontos - elmesélése mindenkit magával ragadott. Megdöbbentő volt egy olyan ember szájából hallani a küzdelmeket, aki a halál torkából menekült meg lelki erejének, édesanyja segítségének és orvosai szakértelmének köszönhetően. Az előadást követően bárki kérdezhetett az írónőtől, aki ugyanolyan őszinteséggel válaszolt minden kérdésre, mint ahogyan elmesélte betegsége történetét.

- Könnyű őket megragadni, pont azért, mert őszinte történetet hallanak. Épp ezért soha nem készülök az előadásra. Nincs egy sémám, hogyan fogom felépíteni mondanivalómat. Csak magamat adom. Őszintén, leplezetlenül tárom fel lelki és testi gyötrelmeim. A fiatalok pedig bele tudják élni magukat. Ők befogadóbbak, sajnos az idősebbek inkább eltolják maguktól a témát – mondta el lapunknak Szentesi Éva az előadás előtt.

Azt is megtudhattuk, hogy az orvosok is pozitívan állnak ezekhez az előadásokhoz. Az őt operáló orvossal például baráti kapcsolat alakult ki. Kölcsönösen segítik egymást. Éva bátran ajánlja bárkinek a doktort, a doktor pedig a betegeknek ajánlja Évát mintegy lelki támaszként. Történetével ugyanis bárkinek erőt tud adni a küzdelmekhez, avagy jó intelemmel tud szolgálni a méhnyakrák megelőzéséhez, ahhoz, hogy ne kelljen másoknak ugyanezt a rögös utat végigjárniuk a testi-lelki egészséghez.

(Nyitóképünkön balról jobbra: Szentesi Éva, dr. Rigó Imre, Papp Anett)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 08:13, péntek | Helyi

Elmarad a Szivárvány Majális

A Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetősége tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy az idei, 2024-es Szivárvány Majális technikai okok miatt elmarad.

2024. Április 19. 07:17, péntek | Helyi

Bronzérem a tájékozódási túraversenyen

2024. április 13-án Pirtón rendezte meg a Rezét SE tájékozódási túraversenyét.

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit