Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2015. Október 19. 15:40, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Nyílt probléma-feltárás a Piaccsarnok témájában

Nyílt probléma-feltárás a Piaccsarnok témájában

Ma (október 19-én) nagyon sokan összegyűltek a piaccsarnokban azért, hogy elmondhassák kifogásaikat és észrevételeiket a piac üzemelésével és a piaccsarnok kivitelezési hibáival kapcsolatban.

Balla László alpolgármester az elmúlt fél év folyamán a Polgármesteri Hivatalba érkezett piaccal kapcsolatos gondok orvoslására fórum összehívását kezdeményezte immáron sokadik alkalommal. Ezúttal siker koronázta az ösztönzését a fórumon összegyűlt megjelentek számát tekintve.

Igaz ebben az évben a piac és annak környékén felmerülő hiányosságok és problémák megoldására a városvezetés már nem tud a költségvetésből jelentősebb összeget kiszorítani, de a 2016-os évben még van mód arra, hogy anyagi források kiaknázására sor kerülhessen, és a piac működésével kapcsolatos gondok megoldódjanak.

A fórumon a város és a piac vezetősége részéről megjelentek: Seres Ferenc – piac üzemeltetője, Szatmári Andrea a VSZKSZ vezetője, a Rádi Rudolf, a városüzemeltetési osztály vezetője, Tóth László VSZKSZ vezető helyettese és Bense Zoltán önkormányzati képviselő.

Az alábbi felmerülő problémák megtárgyalására került sor:

Parkolással kapcsolatos problémák.
2016-os évben egy pályázat keretében a főtér (és a piac körülötti rész ehhez tartozik) várható egy másfél milliárdos beruházás. Ebbe a felújításba beletartozik a parkolók létesítése is. Amint a pályázat kiírásra kerül, azon nyomban cselekedni fog a városvezetés és benyújtja a pályázatát. – közölte a kérdéssel kapcsolatban Balla László alpolgármester.

Dohányzás megtiltása a piac területén belül.
Alapvetően a törvény nem tiltja a dohányzást a piac területén. Egyféle mód van a tiltásra, az ÁNTSZ előírása szerint, ha sem az eladók, sem a vásárlók sem dohányoznak. Ennek értelmében viszont minden dohányzót 50.000,-Ft bírsággal kellene sújtani. A tiltás alól tehát nincsen kivétel. Azért nem valósítható meg, hiszen nincs az a szerv, amely felügyelni tudná a szabályok betartását. – mondta a felmerülő problémára Seres Ferenc, a piac üzemeltetője. A kérdés tehát nyitott maradt. A piacon megjelenő árusok döntésén és szavazásán múlik a dohányzás jövőbeni tiltásának megvalósítása.

Csapadékvíz-elvezetés nem megfelelő.
Noha a tisztításokat minden ősszel és tavasszal elvégzik, ellenben ennek a végleges megoldására átépítés szükséges. Mindez a rehabilitációs program keretei között fog megvalósulni, melyet a pályázati keretösszegből fog a város vezetése finanszírozni. A választ Rádi Rudolftól, a városüzemeltetési osztály vezetőjét kaptuk.

Mérlegek hitelességével kapcsolatban vannak hiányosságok.
Seres Ferenc piacüzemeltető elmondása szerint aki tartós helyhasználattal rendelkezik a piacon, azokat tudják erősebben kontrollálni. Ezeknek az embereknek a tartós helyhasználat megváltásához alapfeltétel volt a hitelesített mérőeszköz megléte. Ezek használatát, mint hatóság, a fogyasztóvédelem ellenőrzi. A figyelmeztetésen kívül a piacfelügyelőség nem intézkedhet ebben témában, tehát nem büntethet és nem zárhatja el az árusítástól.

Világítás felszerelése
Amint a pályázati kiírás megtörténik és a világítótestek felszerelését is betervezhetik a pályázatba, úgy annak megvalósítása nem kétséges – válaszolta a felmerülő kérdésre Balla László alpolgármester. Teljesen jogosnak tartotta a kérést, hiszen az őszi óraállítás előtt szinte koromsötétben kell a helyeiket elfoglalni az árusítóknak.

Csak magyar terméket lehessen árulni a piacon!
Erre a kérésre egyértelmű nemleges választ kapott a felszólaló, Seres Ferenc piacüzemeltetőtől. Az Európai Unióban vannak direktívák, az egyik az áru szabad mozgásának az elve. Egy egyéni vállalkozó, ha külföldi származású zöldséget-gyümölcsöt vesz és azt papírral tudja igazolni és megfelelő minőségű, akkor annak árusítása nem tiltható meg.

Ki kap helyet a piacon?
A piaci helyek kiosztása, igénylése a szabályzat szerint zajlik. Bizonyos esetekben (elsősorban halálozás, tevékenység megszűnése esetén) figyelembe veszik a családi, rokoni összeköttetést. – válaszolta a kérdésre Seres Ferenc, a piac üzemeltetője.

Lesz-e áremelés?
Mivel négy éve nem volt még áremelés, így minden bizonnyal lesz, de ennek konkrét mértéke még nincs meg. Jelentős áremelést azonban nem terveznek. – közölte válaszában Seres Ferenc, melyet Balla László alpolgármester is alátámasztott.

A Pázmány utca rossz állapota miatt lassan használhatatlan. Lehet-e tenni valamit?
Balla László alpolgármester ígéretet tett arra, hogy a jövő évi költségvetésbe beletervezik a fent nevezett utca kijavítását, annak járhatóbbá való tételét. Sajnos az újraburkolásra nincs anyagi keret, de mindent megtesznek a probléma orvoslása érdekében.

A Piac másik oldalán, az Oskola utcában gondozatlan, ápolatlan a járda.
Sajnos a gesztenye termésének és levelének hullása állandó takarítást igényel. Balla László ígéretet tett arra, hogy jobban oda fognak figyelni a járda folyamatos tisztítására.

Árnyékolási problémákkal kapcsolatos kérdések.
Seres Ferenc a kérdésre adott válaszában elmondta, hogy semmiféle árnyékoló (sem a tetőzet fölé, sem alá) nem helyezhető el, mert abban az esetben a kivitelező cégnél el fogjuk veszíteni a garanciát az építményre. Ez a felelősségvállalás pedig senkitől nem várható el, sem a piac üzemeltetőjétől, sem a városvezetéstől.

12. Őstermelők, kereskedők, külföldi áruk megkülönböztetésének kérése.
A kérést jogosnak ítélte meg mind az alpolgármester, mind a piac üzemeltetője. Seres Ferenc közölte, hogy nem egyszer szóvá tette már ezt az árusítóknak, akik figyelmen kívül hagyták a felhívását. Mivel ez a mai napig probléma, így a piacüzemeltető megígérte, hogy próbálnak valamilyen szabályzati szintű megoldást találni a fent nevezett probléma orvoslására.

Ilyen és ehhez hasonló kérdések tekintetében kaptak válaszokat a felszólalók a piac működésével kapcsolatos fórumon. A megbeszélés és a problémák feltárása óriási előrelépés azon az úton, amikor mindenki megelégedésére kijavításra kerülnek a piac használatba vétele után jelentkező hibák és vásárlóként - árusítóként egyaránt elégedettek lehetünk.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg az MDSZ a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.