Városlista
2025. május 28, szerda - Emil, Csanád

Hírek

2017. Május 22. 12:14, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Minden műve tükrözi a fenegyerek látásmódját

Minden műve tükrözi a fenegyerek látásmódját

Kolozsvári Sándor Holló László-díjas, Kiskunfélegyháza Város Művészetéért-díjas, Art Addiction díjas képzőművész hagyatékából nyílt kiállítás május 20-án a művelődési központban.

A tárlat megnyitásának előzményeként és zárásaként is a Széljáró Balladás Együttes - Vas László, Pázmándi Judit, Fekete Benő és Süveges Szilárd közreműködésével – szórakoztatta énekes-zenés előadásával a megjelenteket.

Kovács-Csonka Szilvia a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója miután köszöntötte a megjelenteket, külön kiemelte Rosta Ferenc alpolgármester, Kállainé Vereb Mária a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatónőjének és dr. Ónodi Izabella a Művelődési és Szociális Bizottság elnökének személyét, akik szintén tiszteletüket tették a megnyitó rendezvényen.

Az üdvözlő szavakat követően pedig az igazgatónő átadta a szót Feledy Balázs művészeti írónak, aki az alábbiakkal nyitotta meg az egyedülálló tárlatot:
- A művészet, mint az emberi önkifejezés különös formája, különböző igényeket elégít ki. Az igényeknek két szélső pontja van, melyről állandó vita folyik. Az egyik igényrendszer a képzőművészetben is különösen érzékelhető, de a zenében, a kultúrában is a közönségé. A másik igényrendszer pedig a művészé. A közönség az hozzá valamit közelit vár el, olyan tárgyakkal, irodalmi művekkel, zenékkel szeretne találkozni, olvasni, hallgatni, mely az ízléséhez közeli. Van olyan művész, aki tud a közönség nyelvén beszélni, aki tulajdonképpen közel tud férkőzni a közönség igényeihez. De ugyanakkor rendkívül karakteresen érezzük a művészeknél azt az attitűdöt, hogy „világmegváltó” akar lenni. Nem a közönséggel foglalkozik, hanem önmagával. A művésznek van egy belső víziója arról, hogy mit akar kitárni a világ elé. Azt, ami csak róla szól, az ő érzéseiről, félelmeiről. Ez a 20-21. század lényeges eleme.

Kolozsvári Sándort városunkban is mindenki a művészet fenegyerekeként ismerte. Az 1956-ban született és 2012. március 25-én elhunyt, többstílusú alkotó művei a mai napig megállják a helyüket. A szürrealizmus és a konceptualizmus, valamint a geometriához, a lírai absztrakcióhoz, az organikus művészethez való vonzódása egyaránt hatott rá. Ezen irányzatok mindegyikéből kaphat ízelítőt a nézelődő, ha szemügyre veszi a tárlat egyes alkotásait. Kolozsvári Sándor soha nem megnyugtatni akarta a környezetét, hanem meghökkenteni, felzaklatni, megbotránkoztatni.

Gyakran mondják, hogy nem művész, aki nem kísérletezik. A művészi életút legnagyobb ellensége a rutin. Akiben nincs benne az állandó önmegújító attitűd, az elveszti művészi mivoltát. Ebből a szempontból és a kísérletező kedvét tekintve is Kolozsvári Sándor a legmesszebbmenőkig nagy művész volt. Láthatjuk ezt a most megnyílt kiállításán is, melyen a tárlat egyes elemeit alaposabban szemügyre véve minden darab mindenkinek mást jelent. Az alkotó egy kérdést tesz fel a szemlélőnek. Vajon mit láthatunk a képen? A választ pedig mindannyian csak önmagunknak tudjuk megadni. Érdemes tehát időt szánni e páratlan alkotások megcsodálására.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 27. 09:51, kedd | Helyi

Országos őzgida- és fészekaljmentési akcióprogram indul

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet drónszakbizottságának javaslatára idén egy hosszútávú gidamentési program kerül meghirdetésre a vadászatra jogosult szervezetek számára.

2025. Május 26. 11:30, hétfő | Helyi

Futóverseny miatt útlezárások várhatóak Kiskunfélegyházán

A Jogging Plus Sportegyesület és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata futóversenyt rendez 2025. május 31-én szombaton délelőtt Kiskunfélegyháza belvárosában.

2025. Május 26. 10:50, hétfő | Helyi

Tanév végi táncgálát tartottak a művelődési központban

Teltházas közönség előtt tartotta a Padkaporos Táncegyüttes és a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tagozata közös tanévzáró táncgáláját május 24-én a Móra Ferenc Művelődési Központban.

2025. Május 26. 10:24, hétfő | Helyi

Vidám gyermeknapi program várta a családokat vasárnap

Május 25-én egész napos programmal várták az érdeklődőket a sportcsarnok parkolójában felállított nagyszínpadnál és az öreglaktanya területén.