Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2020. Október 05. 08:50, hétfő | Helyi
Forrás: F. Adrienn

Méltó módon avatták fel a Móra Ferenc Művelődési Központ megújult színpadtechnikáját

Méltó módon avatták fel a Móra Ferenc Művelődési Központ megújult színpadtechnikáját

Október 2-án (pénteken) este ünnepi előadás keretében avatták fel a Móra Ferenc Művelődési Központ megújult fény- és hangtechnikáját.

Huszonnégy évet várt a művelődési központ arra a fejlesztésre, melyet most egy sikeres pályázatnak köszönhetően sikerült megvalósítani. A felavatáskor a nemzeti színű szalag átvágása kettős ünnepet is jelképezett. A közönség egyszerre élvezhette a projekt megvalósulásának eredményét, illetve csodálhatta meg a Félegyházi Táncszínház, a kunszállási Csűrcsavaró Táncegyüttes és a Padkaporos Táncegyüttes Zsongoló csoportjának közös produkcióját.

Az ünnepélyes estet Kovács-Csonka Szilvia igazgatónő nyitotta meg, majd Csányi József polgármester szólt a megjelentekhez. Beszédében a művelődési központot Kiskunfélegyháza szimbolikus épületének nevezte, melynek karbantartása a város mindenkori kötelessége. Azt is elárulta városunk első embere, hogy a mostani projektet egy másik követi, melynek eredményeképpen az intézmény homlokzata is megújul.

A polgármester beszédében leszögezte, hogy fel kell kutatni a városunkban azokat a fejlesztési lehetőségeket, amelyekkel Kiskunfélegyházát tovább lehet virágoztatni, és a jelenlegi nehéz időkben is meg kell találni azokat az apró momentumokat, azokat a szokásokat, tradíciókat, amelyek eddig is meghatározták mindennapjainkat.

Az ünnepi beszédeket követően az est fénypontja következett a Félegyházi Táncszínház: Sorsunk című táncjátéka, mely a magyar sors szívszorongató jeleneteit tárta a közönség elé.

A Papp Nóra és Kátai Tibor rendező-koreográfusok által színpadra vitt darab lelkünk legmélyebb érzéseit hozta felszínre a vérpezsdítő verbunkos táncokkal, a játékos és légiesen könnyed, gondtalan élethelyzetek felvillantásával, de a szívszaggató jelenetekkel is, melyet a könnyfakasztó zenei aláfestés csak fokozott. Mégis, minden jelenet oldásaként felizzott egy reménysugár, mely magyarságunk sorsára oly jellemző: erős nemzeti öntudatunk mindig megsegített bennünket abban, hogy minden csapás ellenére talpon maradjunk és magyarként megálljuk a helyünket úgy a Hazánkban, mint a nagyvilágban.

(Képek: Fábián Adrienn)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 08:23, hétfő | Helyi

Oktatási Hivatal: ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival ma kezdődik a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka.

2024. Május 06. 07:29, hétfő | Helyi

Sok kiváló tanuló kezdi meg érettségi vizsgáit a Móra Ferenc Gimnáziumban

A Móra Ferenc Gimnázium 2024. május 3-án (pénteken) tartotta ballagási ünnepségét.

2024. Május 05. 12:12, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2024. május 5. - HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA

2024. Május 05. 12:11, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2024. május 5. - SZENT ISTVÁN TEMPLOM