Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. Október 15. 11:46, hétfő | Helyi
Forrás: TEMI Szakmaközi Művelődési Ház

Megnyitja kapuit a Kiskunfélegyházi Aranyalma NépmesePont

Megnyitja kapuit a Kiskunfélegyházi Aranyalma NépmesePont

Hetedhét családi mesenap a TEMI Szakmaközi Művelődési Házba 2018. október 19-én, pénteken.

Az új NépmesePont egyedi látványvilággal, modern eszközrendszerrel, tradicionális értékek tárházával, ugyanakkor innovatív megoldásokkal, az ifjúság XXI. századi elvárásainak, igényeinek megfelelve várja a megyeszékhelyről és a környező településekről érkező vendégeket, az ifjúság mellett a családokat is.

Elsősorban a Kiskunság meséit kívánják megismertetni látogatókkal. A mesék közül a lokális identitás folklór alkotásait helyezik középpontba, elsősorban az alföldi népmese gyűjtőkre koncentrálva. Megjelenek a tanyák és mezővárosok vásárok, kézművesek, és kiemelten foglalkoznak majd a kiskunsági pásztorhagyománnyal is. A projekt megvalósítása három év alatt, összességében, ezernél is több programot jelent majd, amelyet újabb legalább három évig visznek tovább. A Népmesepont létrejöttében, kialakításában kulcsszerepet vállalt Juhász Szilvia, Lutter Imre, Nagy-Kovács Enikő, Rátkai Sándor, Schafer Anett és Tóth Gábor.

Az október 19-én, 10 órakor kezdődő Hetedhét családi mesenapon, amely a NépmesePont hivatalos megnyitója, számos program és meglepetés várja a közönséget. Fellép a Kávészünet zenekar és Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző-előadóművész, lesz népmeseszínházi előadás, élőszavas mesemondás, népmesei élő társasjáték, táncház és megannyi izgalmas program. Köszönőt mond Dr. Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai helyettes államtitkára, Rosta Ferenc, Kiskunfélegyháza város alpolgármestere, videóüzenetben Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes és Dr. Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja. Az Aranyalma NépmesePont célja, hogy a hely a családi élet egyik fontos pontja legyen, autentikus környezetben és programokkal.

Részletes program:

10.00 Élő óriás népmesei társasjáték
Népmese Játszóház, ahol a mesebeli lények életre kelnek!
A Népmesék Világa Kulturális Egyesülete játékosaival

11:00 Megnyitó és sajtótájékoztató
Beszédet mond:
Dr. Sölch Gellért, az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai helyettes államtitkára
Rosta Ferenc, Kiskunfélegyháza város alpolgármestere
Dr. Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke
videóüzenettel: Dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes, az EMMI parlamenti államtitkára

13.00 Huzella Péter: Kőleves és nyakleves
a Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész mesekoncertje

14:00 Az állatok nyelvén tudó juhász
magyar népmeseszínházi előadás a Mesekocsi Színház előadásában

15:00 Hol volt, hol nem volt…
Élőszavas mesemondás Pintér Zsolt népmesemondóval

16.00 Kávészünet együttes: A madár fiaihoz
A kultúra fiatal nagyköveteinek interaktív verszenei koncertje

18:00 Csonka Ferenc és barátai
A népművészet egyik ifjú mestere és a Kiskun Művészeti Iskola táncháza

Folyamatos programok egész nap:
óriás társasjátékok jelmezes animátorokkal
hétpróba ügyességi játék
népmese játszóház

Fővédnök: Dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes, az EMMI parlamenti államtitkára

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 08:13, péntek | Helyi

Elmarad a Szivárvány Majális

A Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetősége tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy az idei, 2024-es Szivárvány Majális technikai okok miatt elmarad.

2024. Április 19. 07:17, péntek | Helyi

Bronzérem a tájékozódási túraversenyen

2024. április 13-án Pirtón rendezte meg a Rezét SE tájékozódási túraversenyét.

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit