Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2015. December 14. 10:31, hétfő | Helyi sport
Forrás: Dinnyés Gyula

Luca-napi nyilzápor

Luca-napi nyilzápor

December 13-án Békéscsabán rendeztek nagyszabású terem-íjászversenyt. A 210 fős versenyzői létszám is azt igazolta, hogy a Luca-napi tizenharmadika a szerencsét is meghozhatja.

Az eseményről a Tv1 mintegy 3-4 perces helyszíni tudósítást közölt le élőadásban.

Rangos versenyzőgárda gyűlt össze, hiszen akár felkészítő versenyként is lehetett értékelni a februárban megrendezendő EB-re.

A Koppányok Kiskunfélegyházát 7 fővel képviselték: Keserű Szilvia, Csáki Laura, Horváth Katica, Szeibert Imre, Tóth Mihály, Kiss János és Dinnyés Gyula.
Az erős mezőnyben nem volt könnyű dobogóközelbe jutni, hiszen ott csak három ember fér el és arra bizony sokan áhítoztak, ráadásul sokan érdemesek is voltak rá.

Horváth Katicát ezúttal egy kategóriával följebb sorolták a szokatlan korkategória miatt. Katica itt is remekül teljesített, hiszen 352 ponttal megszerzett ötödik hellyel semmi szégyellnivalója nem lehet a nagyobbak közt. Így is többen is mögé szorultak.

Csáki Laura gyerek lány kategóriában harmadik helyezett lett!

Felnőtt női kategőriában is sok esélyes volt a dobogó megszerzésére.
A Koppány íjászok tehetsége Keserű Szilvia teljesítette is ezt a vágyat és 552 ponttal a második helyet szerezte meg.

Felnőtt férfi kategóriában tucatban lehetett az esélyesek számát számolni, így Tóth Mihály 655 ponttal kivívott 18. helye is kiválónak nevezhető. Ugyanitt Kiss János 601 ponttal a 30, míg Szeibert Imre 592 ponttal a 34. lett. Ezt a kategóriát szokták "király"-kategóriának is nevezni a nagy létszám miatt. Itt 62 induló volt.
Pusztai senior 16 fő jelent meg a megmérettetésen. Koppányok közül Dinnyés Gyula volt ebben érdekelt, a harmadik helyre futotta a 651 pontos eredmény.

Összegezve egy kiválóan megszervezett, de rendkívül sűrű népességű verseny volt, mely méltó felkészítő volt az EB-re.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 03. 16:54, péntek | Helyi sport

Koppányok áprilisa a hagyomány, a kultúra és a sport körül

2024 április 21-én rendezte soron következő versenyét a gúnyhatáron túli Horgoson a Magyarkanizsai Íjász Kör.

2024. Április 29. 09:22, hétfő | Helyi sport

Újabb magyar bajnoki címet szerzett Czakó Zoltán

Abonyban került megrendezésre az U17-es Szabadfogású és Női Országos Bajnokság, egyben Varga János Emlékverseny.

2024. Április 25. 19:43, csütörtök | Helyi sport

Félegyházi siker a szombathelyi SPARTAN versenyen

2024. április 13-án került megrendezésre Szombathelyen a SPARTAN Közép-Európai Régió versenysorozatának következő állomása, ahol Kiskunfélegyházát a 18 éves Szekeres Norbert képviselte.

2024. Április 24. 16:45, szerda | Helyi sport

Dobos Eszter eredményesen szerepelt a hétvégén

2024. április 20-án a kiskunfélegyházi Zöldmező Lovassport Egyesület csapata Jászkarajenőre látogatott, ahol a Karai Mini Major rendezésében egy színvonalas versenyen vett részt.