Hírek
2019. Október 21. 14:01, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Lehet, hogy különcök, de helyén van a szívük
Több mint nyolcszázezer forintot gyűjtöttek a kiskunfélegyházi tetoválófesztivál résztvevői október 19-én a kecskeméti újszülöttosztály részére.
Immáron második alkalommal rendezték meg Kiskunélegyházán a tetováló fesztivált, mely ezúttal a motorépítők remekműveinek kiállításával is bővült. A rendezvény nagyságához mérten ezúttal nem a Rocktár (a tavalyi helyszín), hanem a Városi Sportcsarnok adott otthont a jótékonysági eseménynek.
A Béke Egy Mosollyal Kezdődik Alapítvány, a Plain-Rock Egyesület és a Hellwolf Tattoo közösen megvalósított II. Dél-Magyarországi Tetováló és Motorépítő Fesztivál jótékonysági rendezvényén mintegy húsz tetoválóművész rendezte be műhelyét és ajánlotta fel a munkájából származó bevételt a Bács-Kiskun megyei kórház újszülöttosztálya részére.
- Tavaly a szegedi gyermek onkológiai osztály fejlesztését segítette elő a Béke Egy Mosollyal Kezdődik Alapítvány a fesztiválon összegyűlt 440 ezer forintos bevétellel. Idén pedig a Kecskeméti Megyei Kórház Gyermek- és Újszülött Osztályát szeretnénk támogatni egy fájdalommentes sárgaságmérő berendezés megvásárlásában – nyilatkozta lapunknak a rendezvény háziasszonya, az alapítvány vezetője Papp Anett.
– Büszkék vagyunk a tetoválóinkra. Amellett, hogy rászánják az idejüket, a kezük munkáját a rendezvény sikeréhez, még ráadásul minden résztvevő művész nem kevés pénzzel egészítette ki a tetoválásokra érkezett licitek összegét. A tetováló művészek több mint a fele tavaly is részt vett a rendezvényen, illetve többen is jelezték, hogy igaz más elfoglaltságuk miatt idén nem tudnak eljönni, de jövőre mindenképpen jelen szeretnének lenni. A tetoválók köre nagyon zárt, szűk közösség, ahová nagyon nehéz bejutni, de Kertész-Farkas János szakmai vezetőnk segítségével sikerült kapcsolatot teremteni a művészekkel. Amikor pedig meghallották, hogy a mi rendezvényünk két dologban is más, mint az országban megrendezett más tetoválófesztiválok, akkor azonnal mellénk álltak. Hiszen a mi rendezvényünk nemcsak jótékonysági célzatú, hanem szeretnénk a régi berögződött sztereotípiát is eloszlatni, mely beskatulyázza, és emberi értékeiben kérdőjelezi meg a tetovált embereket – mesélt a részletekről Anett. Azt is elárulta a fő szervező, hogy a tavalyi rendezvény sikerén felbuzdulva, idén is kiterjesztették a célközönséget a családok felé és színes, érdekes programokkal készültek számukra is.
A jótékonysági rendezvény sikerét nemcsak a befolyt 828 500,-Ft mutatja, hanem a kellemes hangulat és az érdeklődő közönség, akik ellátogattak szombaton a félegyházi sportcsarnokba, ahol a hagyományos tetoválás mellett még a legújabb „őrületet”, a hegtetoválás folyamatát is megtekinthették. Az erre vállalkozó fiatalember már több hasonló művészien elkészített heggel rendelkezett, sőt a különböző beavatkozások széles tárháza is látható volt testén. Így például az ördögi külsejéhez nélkülözhetetlen, bőr alá ültetett szilikon szarvak, a szemgolyó-tetoválás, az arcbőrébe, orrába helyezett piercingek, hogy a mellbimbóinak eltávolított helyéről és a füléből hiányzó darabkákról és a fülcimpa tágítóról már ne is szóljunk…
Lehet, hogy csodabogarak ők és kissé megrökönyödve nézünk rájuk, de attól, hogy mások, mint mi, még a helyén van a szívük!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 08. 10:25, szerda | Helyi
Oldott hangulatban, lelkesen
A Batthyany Lajos Általános Iskolában április végén rendezték meg a nyolcadik iskola-előkészítő foglalkozást a nagycsoportos óvodások számára.
2024. Május 08. 10:22, szerda | Helyi
Nemzetközi gitárfesztivál
Lengyel Réka a Bécsi Nemzetközi Gitárfesztiválon szerepelt.
2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.
2024. Május 07. 09:50, kedd | Helyi
A sok cukor és koffein a vizsgázók ellensége
A sok kávé és energiaital, illetve a cukros ételek és italok inkább rontják a vizsgára készülők teljesítményét.