Hírek
2016. Szeptember 13. 06:31, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Kiskunfélegyháza vonzó lehet a svéd befektetők előtt
A hét végén Svédország magyarországi nagykövete Niclas Trouvé városunkba látogatott, hogy megismerje a városban rejlő lehetőségeket.
A nagykövet Csányi József, városunk polgármesterének meghívására érkezett szombaton Kiskunfélegyházára a Libafesztivál forgatagába, ahol a városháza dísztermében helyi képviselőkkel tárgyalt a gazdaságfejlesztéssel kapcsolatosan. Városunk megismeréséhez annak nevezetességeiről, intézményeiről, gazdasági éltéről a polgármester részletes angol nyelvű prezentációt tartott. S mint azt elmondta, a találkozást azért kezdeményezte, mert fontosnak tartja a helyi vállalkozások lehetőségeinek bővítését és az újabbak betelepülését. Beszámolójában külön kitért az Ipari Park fejlesztésére is, ami remek alapul szolgálhat a svéd és a magyar cégek közös együttműködésének.
Niclas Trouvé nagykövet elmondta, nem először jár már Kiskunfélegyházán és bevallása szerint kellemes emlékei vannak városunkról. S noha munkája főként Budapesthez köti, szeretné körbejárni a vidéki városokat, hogy megismerje azok értékeit. Többek között ezért is örült Csányi József polgármester megkeresésének és látogatott el Kazincbarcika és Kecskemét után szombaton (szeptember 10-én) Kiskunfélegyházára.
A nagykövettől azt is megtudhatták városunk elöljárói, hogy hazánkban mintegy kétszáz svéd tulajdonú cég működik, melyekkel nagyon jó kapcsolatban áll. A svéd cégek elsősorban olyan városokat, telephelyeket keresnek, ahol biztosított a jól képzett munkaerő és a fejlett infrastruktúra. A nagykövet szerint Kiskunfélegyháza jó irányba halad, hogy megfeleljen ezeknek az elvárásoknak. Véleményének megerősítésére, pedig megígérte, hogy segítséget nyújt városunk és a félegyházi cégek vezetőinek a svéd partnerekkel való együttműködés előkészítésében és közbenjár annak érdekében, hogy a város bemutatkozhasson a svéd üzleti klubban.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 10:58, vasárnap | Helyi
Hírek az Ótemplomból
Pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának főünnepe – 2024. május 19.
2024. Május 17. 19:42, péntek | Helyi
A digitális dzsungelben is van létjogosultsága a grafikáknak
A Holló László Képzőművész Kör Grafikai Szakkörének kiállítása nyitotta meg a Városalapítók hete programsorozatát május 17-én (pénteken) az Ágyú Kézműves Sörgaléria és Gasztroműhelyben.
2024. Május 17. 10:17, péntek | Helyi
Erőszakkal akarta rávenni
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.
2024. Május 17. 09:48, péntek | Helyi
MME: nem kell félni az ártalmatlan tőrösdarazsaktól
Májustól lehet számítani a termetes tőrösdarazsak feltűnésére, de ezek a rovarok az emberekre, a háziállatokra nem veszélyesek - figyelmeztet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült (MME)