Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2019. Március 14. 12:32, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Hivatalosan is megkezdte működését a lovas polgárőr szolgálat

Hivatalosan is megkezdte működését a lovas polgárőr szolgálat

Az elmúlt évben már 450 órát teljesített a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Polgárőr Egyesület Lovas tagozata, melyet idén szeretnének jóval túlszárnyalni.

Kiskunfélegyháza kb. 24-25.000 m2 külterülettel rendelkezik, melynek közbiztonságát leginkább a lovas polgárőrök tudják fenntartani. Feladatuk jóval összetettebb, mint a gyalogos polgárőröké, hiszen a szolgálat előtt a lovakat fel kell szerszámozni, majd a szolgálatteljesítés után szintén gondoskodni kell a négylábú segítőik ellátásáról. Jelenleg Kiskunfélegyháza térségében 8 fő lát el a lovas polgárőr szolgálatot, akik saját lovaikkal vállalták a rendfenntartó és bűnmegelőző munkát. Az elmúlt évben a szolgálatteljesítés mellett időt és energiát nem kímélve törekedtek arra, hogy külsőleg is megfelelő megjelenést tudjanak biztosítani maguknak. Ebben segítségükre volt az Országos Polgárőr Szövetség pályázata, melyet kimondottan lovas tagozatok részére írtak ki – tudtuk meg Dongó Józseftől, a 6. számú választókörzet önkormányzati képviselőjétől, aki 2014-ben lépett be a polgárőr egyesületbe.

Azt is elárulta a Kiskunfélegyházi Polgárőr Egyesület Lovas Tagozatának vezetője, hogy idén további pályázaton is szeretnének részt venni, a tagozat folyamatos fejlődésének biztosítására.

- Várjuk mindazokat a félegyházi lovasokat csapatunkba, akik szívesen teljesítenének lovas polgárőri szolgálatot. A feladat ellátásához háromféle képesítést is meg tudnak szerezni a jelentkezők. Az Országos Polgárőr Szövetség folyamatosan indítja képzéseit minden kategóriában, így:

  • Portyaszolgálatos lovas polgárőr (kizárólag külterületen teljesít szolgálatot, alapvető lovas-, vagy fogatos tudást igényel és csak egy elméleti vizsgán kell részt venni)
  • Járőrvezető 1-es szolgálat (ebben a kategóriában a lovas polgárőrök belterületen is teljesíthetnek szolgálatot, tehát a lovakat is e szerint minősítik - itt fontos az állatnak a közlekedési forgalommal kapcsolatos tapasztalatainak és tudásának megléte)
  • Járőrvezető 2-es szolgálat (ebben a kategóriában a lovas polgárőrök nagyvárosokban, különböző rendezvények biztosítását végzik, így ehhez kapcsolódó vizsgát kell letenni a lónak és lovasnak egyaránt)
  • Extra kiemelt szolgálat (itt már lovas rendőrökkel karöltve végzik munkájukat a lovas polgárőrök és a vizsgát is ehhez mérten kell letenniük) - részletezte Dongó József.

A lovas polgárőrök a közrend felügyeletén és a megfigyelő szolgálatok teljesítésén túl segítséget nyújtanak a külterületen élőknek, és szerepet vállalnak a bűnmegelőzésben, de mindemellett csatlakoztak a parlagfű elleni küzdelemhez is. Tavasszal megkezdik a szórólapozást, hogy felhívják a figyelmet a parlagfű veszélyre. Ezt követően pedig a járőrözések alkalmával figyelni fogják a parlagfűvel fertőzött területeket és ahol szükséges, ott bejelentéssel élnek.

Azt azonban kihangsúlyozta az önkormányzati képviselő, hogy nem a büntetés a cél, hanem a parlagfű-mentesítés.

(Fotók: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit

2024. Április 17. 15:38, szerda | Helyi

Ujjé a Ligetben nagyszerű

A MEDVE Matek szervezői abban hisznek, hogy izgalmas és élvezettel teli szellemi kihívásokon keresztül bárki közelebb kerülhet a matematika világához.

2024. Április 16. 17:27, kedd | Helyi

Dobogós eredmény országos angol versenyen

Kiemelkedő eredményeket értek el a mórások a HEBE Kft. angol nyelvű országos egyfordulós levelezős egyéni és csapatversenyén.