Hírek
2017. Január 16. 13:35, hétfő |
Kék hírek
Forrás: mti - MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Házi őrizetbe került az idős férfit Zuglóban halálra gázoló nő
A Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen házi őrizetbe helyezte azt a nőt, aki tavaly novemberben halálra gázolt egy idős férfit Zuglóban - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.
A gyanúsított előzetes letartóztatásban volt, azonban a december 14-i döntés óta egyesítették a korábbi közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt folyamatban lévő büntetőügyét a jelenlegi üggyel. Az ügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta, a gyanúsított védője pedig az előzetes letartóztatás megszüntetését, és enyhébb kényszerintézkedésként házi őrizet elrendelését kérte.
A Budai Központi Kerületi Bíróság január 13-án nem jogerős végzésével rendelkezett az előzetes letartóztatás megszüntetéséről és ezzel egy időben egy hónapra elrendelte a nő házi őrizetét. A gyanúsított így - a másodfokú bíróság döntéséig - házi őrizetbe került, nyomkövető eszközt kell hordania. Tartózkodási helyet csak külön bírói engedéllyel hagyhatja el - írta a bíróság.
A törvényszék tájékoztatása szerint az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúját a gyanúsított vallomása, a helyszíni szemlék jegyzőkönyvei, tanúvallomások, rendőri jelentések, szakértői vélemények, okiratok megfelelően alátámasztják.
A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének és a bűnismétlés veszélye továbbra is fennáll, azonban tekintettel arra, hogy a büntetlen előéletű gyanúsított igazolt lakhatási lehetőséggel, legális munkavégzésből származó jövedelemmel rendelkezik - és figyelemmel a nyomozás során tanúsított magatartására is - a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye nem olyan mértékű, amely szükségessé tenné a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.
2024. Szeptember 05. 07:35, csütörtök | Kék hírek
A budapesti reptéren fogta el az NNI a québeci gyilkost
A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren fogták el azt az algériai-kanadai–magyar hármas állampolgárságú férfit, akit Kanadában gyilkosságért életfogytiglanra ítéltek, de májusban megszökött a börtönből; azóta keresték a hatóságok