Hírek
2017. Szeptember 24. 11:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: BAON
Gitárkísérettel szólalnak meg a zsoltárok

A napokban jelent meg Varga Katica, a Magyar Örökség díjas Credo Együttes énekesének Mely igen jó az Úr Istent dicsérni című lemeze a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából.
A Félegyházán élő művésznek ez az első lemeze - adta hírül a BAON internetes hírportál. Korábban ugyan készített már több felvételt is Kárpátalján, ám azok nem jelentek meg Magyarországon kereskedelmi forgalomban.
– A reformáció évfordulója kitűnő alkalomnak bizonyult, hogy szerzőtársammal, Ivaskovics Józseffel mi is hozzájáruljunk ehhez a jeles ünnephez. Új köntösbe akartuk bújtatni azokat a dalokat, amelyeket az istentiszteleteken hétről hétre énekelnek a református és evangélikus gyülekezetekben. Tudatosan olyan énekeket választottunk, amelyeket ismernek, szeretnek az emberek. Van a lemezen húsvéti, karácsonyi és vigasztaló ének. Olyanok, amelyek fontosak lehetnek az ember életében. A lemez különlegessége, hogy ezekhez az 500 éves zsoltárokhoz eddig nem készült gitárkíséret – részletezte Varga Katica, aki néhány éve költözött Kárpátaljáról Kiskunfélegyházára. Elmondta, a dalok hangszerelésén több mint fél évig dolgoztak, amit újabb féléves készülődés, gyakorlás, közös próbák követtek.
A munkát nagyban nehezítette, hogy a két művészt több 400 kilométeres távolság és egy államhatár választja el egymástól, Ivaskovics József ugyanis Ungváron él.
– A nehézségek ellenére minden jól alakult. Minden segítség épp akkor érkezett, amikor arra szükségünk volt. Az első pénzügyi akadályt egy sikeres pályázattal győztük le. Sorra kaptuk a segítséget, amit nem is vártuk. Nem találtunk például megfelelő stúdiót a lemez rögzítéséhez, amikor jött az ötlet, hogy egy templomban vegyük fel. Egyik miskoci barátunk, Csonka Richárd hangmérnök vállalta a lemez rögzítését, neki köszönhetően Miskolcon, a több száz éves avasi református templomban vehettük fel a dalokat.
Hatalmas élmény volt a közös munka. A lemezborítót a kecskeméti Csikós György grafikus készítette.
– Ezt a lemezt nem csak vallásos embereknek készítettük. Ugyanakkor abban bízunk, hogy a dalok hallgatása közben közelebb kerülnek Istenhez – tette hozzá Varga Katica.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 18. 17:01, péntek | Helyi
A The Founders’ Tale-val folytatódik a Béke-Tér-Zene programsorozat
A Béke-Tér Zene következő koncertjén a The Founders’ Tale zenekar lép fel július 18-án este 18 órától a Sarlós Boldogasszony templom előtt.
2025. Július 17. 20:23, csütörtök | Helyi
Különleges motoros esemény Kiskunfélegyházán!
Jótékonysági gurulás a koraszülött babákért!
2025. Július 17. 12:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2025. Július 16. 12:27, szerda | Helyi
Dalokkal és verssel kedveskedett vendégeinek a 90. éves Marika néni
Július 15-én töltötte be 90. életévét Csáki Bálintné Marika néni, melyet méltóképpen meg is ünnepelt családja és városunk elöljárói társaságában.