Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2015. Január 30. 05:00, péntek | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Fölpörgött a lakáspiac

Fölpörgött a lakáspiac

Tavaly 20 százalékkal több lakást adtak el, mint 2013-ban. A legnépszerűbbek a használt panel és téglalakások voltak. A tapasztalatok szerint az árak is emelkedtek. A szakemberek arra számítanak, hogy a fellendülés idén is folyatódik.

A legtöbben befektetési szándékkal vásároltak. Az egyik legnagyobb ingatlaniroda vezető elemzője szerint azért, mert a banki kamatoknál jóval nagyobb hozam érhető így el. A tapasztalatok szerint az árak is emelkedtek: 4-5 százalékkal drágultak a lakások.

A Híradónak nyilatkozott Bán Henriett ingatlanügynök, aki jelenleg lakást kíván vásárolni, azt mondta azért, mert az elmúlt hónapokban ugrásszerűen emelkedtek az ingatlanárak. „Az utóbbi fél évben keresgettünk lakásokat, mert kinőttük a lakásunkat és szeretnénk egy nagyobbat, azt vettük észre, hogy az utóbbi fél évben két- három millióval megemelkedtek azok a lakások, amiket már kinéztünk idáig is, és van, hogy már oda se érünk, mert már előre elviszik” – nyilatkozta Bán Henriett.

2014-ben a legnépszerűbbek általában az 50-60 négyzetméteres használt panellakások voltak. A fővárosban a legkeresettebbeket 10 millió forintért kínálták, az ország keleti részében 6-7 millió forintért, nyugaton pedig átlagosan 8 millió forintért keltek el az ilyen típusú ingatlanok.

Az egyik legnagyobb ingatlaniroda vezető elemzője azt mondta: a lakáspiaci fellendülés oka, hogy legtöbben befektetési szándékkal vásárolnak. Déry Attila szerint sokan a banki betétek helyett inkább kiadják a lakásukat. „Alapvetően magánszemélyekről van szó. Az áll emögött a stratégia mögött, hogy most nagyon alacsonyak a banki, betéti kamatok, és általában kiadásra vásárolnak, főleg nagy városokban, központi területeken, Budapesten a belső területeken, jó közlekedés mellett, hiszen ilyen lakások bérbeadásából 6-7 akár 8 százalékos hozamot is el lehet érni” – mondta Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője.

A szakemberek arra számítanak, hogy a következő hónapokban nemcsak a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban, hanem a kisebb településeken is emelkednek majd a lakásárak.

Tavaly egyébként összesen 105 ezer lakást adtak el, idén ez a szám tovább emelkedhet.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során