Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2018. Június 19. 06:41, kedd | Helyi
Forrás: Adrienn

Évről-évre egyre népszerűbb a Tréfás Békás Forgatag

Évről-évre egyre népszerűbb a Tréfás Békás Forgatag

Három évvel ezelőtt rendezte meg először Balla László alpolgármester, választókerületében Tréfás Békás Forgatag néven a családi programot, mely egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

A volt Bajcsy Iskolában tartott kora nyári rendezvény nem csak a választókerületben élők szórakoztatását hivatott szolgálni, hanem minden kikapcsolódásra vágyó családnak színes programok sorát kínálja. Idén (június 16-án) is népi játékokkal, ugrálóvárral, pónifogatozással, íjászkodással, arcfestéssel várták a gyerekeket, a felnőttek pedig főzőversennyel, sakkversennyel mérhették össze tudásukat.

A színpadon a délután folyamán sorra léptek fel városunk népszerű énekesei, zenészei és táncosai, hogy biztosítsák a jó hangulatot és a kellemes kikapcsolódást. A nap a szokásokhoz hűen Békás Bállal zárult, a Lavina Együttes fellépésével.
A rendezvény ideje alatt tombolát is lehetett vásárolni, melynek fődíja egy gyermekkerékpár volt, illetve számos más ajándék is gazdára talált az esti sorsoláskor.

A rendezvény látogatottságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a Királyi Szakácsok Bojtor Tibor és felesége alig győzték sütni a palacsintákat a csemegézni vágyó felnőtteknek és gyerekeknek.

A III. Tréfás Békás Forgatag közreműködői voltak:

A Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zenészei, a Kiskunfélegyházi Mazsorett Együttes, a Constantinum Néptánccsoportja, a Félegyházi Népdalkör, a Batthyány iskola nyolcadikosainak néptánccsoportja, Kiss Ákos Jenő dalénekes, a Kiskunfélegyházi Vasas TK Birkózó Szakosztálya, a Kyokushin Kumite Sport Egyesület, az Art Kingdom Tánccsoport. A résztvevők harcművészeti bemutatót láthattak Nagy Krisztián vezetésével, Ramocsa Sándor irányításával pedig fiatal bokszolók tartottak bemutatót, és B vész show is szórakoztatta a nagyérdeműt.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 14. 08:29, vasárnap | Helyi

Tetőzik az áprilisi nyár, de egyre közelebb a fordulat

A szabadtéri programoknak kedvező, nyarat idéző idő a következő napokban is folytatódik.

2024. Április 14. 08:21, vasárnap | Helyi

Hírek az Ótemplomból

2024. április 14. - HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA

2024. Április 14. 08:20, vasárnap | Helyi

Hírek a Szent István templomból

2024. április 14. - HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA

2024. Április 13. 20:10, szombat | Helyi

Tűzgyújtási tilalmat rendeltek a szárazság miatt

Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és JÁsz-Nagykun-Szolnok vármegyét érintik az intézkedések.