Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Május 19. 12:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

Egyházközségi Majális a Parkerdőben

Egyházközségi Majális a Parkerdőben

A Sarlós Boldogasszony Templom és a Szent István Templom plébániája közös majálist szervezett május 18-án a Városi Parkerdőben.

Hagyományteremtő célzattal rendezte meg közös majálisát a Sarlós Boldogasszony és a Szent István Templom plébániája. Mint ahogy azt Hajagos Gyula esperestől megtudtuk, az újtemplom plébániája már több mint 10 éve szervez majálist a Hittanyára, ezúttal azonban úgy gondolták, hogy ezen a szálon is tudnák a két templom hívei közötti szálat erősíteni. Ezúttal azonban a helyszín tekintetében a könnyebb megközelíthetőség miatt a Városi Parkerdő mellett döntöttek.
Mint ahogy a rendezvényen bebizonyosodott ezzel többeknek kedvére tettek, hiszen kerékpárral, de akár még gyalogosan is könnyebben megközelíthető a parkerdő a korábbi helyszínnél.

A majális programjairól érdeklődésünkre Gyula atya az alábbiakat mondta el:
- A magyar katolikus egyháznak nagy feladata az, hogy felkészüljön az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, mely 2020-ban lesz. Mi minden lehetőséget megragadunk arra, hogy egy-egy morzsát hozzátegyünk ehhez a készülődéshez. Ennek jegyében tartunk előadásokat Ivanics Zoltán és Pecsmán Viktor atyával közösen. De emellett különféle szórakoztató programok is várják a megjelenteket, így például zsákban futás, kötélhúzás, lufifújás, activity, talicskázás és különféle dalos – játékos ügyességi feladatok.

A vidám hangulatú rendezvényen a harapnivalóban és a szomjoltóban sem szenvedtek hiányt az egyházközség hívei, ebédre finom bográcsos marhapörköltre invitáltak minden kedves megjelentet, de emellett nassolnivaló is akadt bőven a nap folyamán.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.

2024. Április 19. 13:59, péntek | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.