Városlista
2018. október 18, csütörtök - Lukács

Hírek

2018. Szeptember 27. 12:56, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Egy napra megkapták a diákok városunk kulcsát

Egy napra megkapták a diákok városunk kulcsát

Szeptember 26-án Diáknapot tartottak városunkban. Városunk kulcsát jelképesen Barna-Papp Adrián, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat elnöke vette át Csányi József polgármestertől a városháza dísztermében.

Az ezt követő közgyűlésen polgármesterünk és Balla László alpolgármester válaszolt a diákok kérdéseire. A fiatalok elsősorban a városfejlesztésre, ezen belül is a sportolási lehetőségek, valamint a fiatalok közösségi tereinek bővítésére, a biztonságos közlekedési feltételek megteremtésére irányultak.

A közgyűlés után a diákok a KÉSZ Aréna Városi Sportcsarnokban folytatták napjukat, ahol az egyes iskolák csapatokat alkotva sportvetélkedőn mérték össze rátermettségüket és gyorsaságukat.

A diákok másik csoportja pedig egy ügyességi feladatsort oldott meg, melynek az egyik leglátványosabb pontja egy új városháza építése volt, melyet hungarocellből, üdítős kupakokból és papírból kellett megvalósítaniuk.

Míg a vetélkedők zajlottak, addig a középiskolások felállított standjain a kisebbek megismerkedhettek a továbbtanulás lehetőségeivel is.

Címkék: diáknap

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2018. Október 17. 15:58, szerda | Helyi

Anyakönyvi hírek

Tekintsék meg friss anyakönyvi híreinket!

2018. Október 17. 11:59, szerda | Helyi

Poloskacsapdán dolgoznak magyar tudósok

Az utóbbi években rendszeresen visszatérő problémát jelentenek a házakba, lakásokba behúzódó vándorpoloskák és márványospoloskák.

2018. Október 16. 11:06, kedd | Helyi

A piac ünnepi nyitva tartása

Az alábbiakban a piac ünnepi nyitva tartását olvashatják.

2018. Október 16. 10:55, kedd | Helyi

Piaci árak

Aktuális árak a félegyházi zöldség-gyümölcs piacon.