Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Február 19. 12:23, péntek | Helyi
Forrás: Adrienn

Egy állam, mely hűen őrzi a múltat a Kaukázus ölében

Egy állam, mely hűen őrzi a múltat a Kaukázus ölében

Február 18-án Georgiába, a Kaukázus hegységében fekvő országba kalauzolta el az érdeklődőket Dr. Tarjányi József a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

A megjelent közönséggel Bense Zoltán hegymászó, földrajztanár, önkormányzati képviselő ismertette meg az előadót.
Dr. Tarjányi József tősgyökeres városalapítónk, címzetes egyetemi docens Kiskunfélegyházán született. Általános és középiskolai tanulmányait is városunkban végezte. Tanult Kaposváron, majd a Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát, külgazdasági szakmérnökként a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen doktori fokozatot szerzett. PhD fokozatát a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Növényvédelmi Intézetének Doktor Iskolájában védte meg. Továbbképzéseket számtalan országban végzett, mint pl. Amerikai Egyesült Államokban, Belgiumban, Ausztriában. Egy japán cég Közép-Kelet Európai részlegének vezetője. Hivatásának gyakorlása mellett számos szervezeti tagságban aktívan tevékenykedik. Szervezésének köszönhetően számtalan szobor, kereszt került felállításra vagy épp felújításra. Ausztriában él, szíve mégis félegyházi maradt. Igazi lokálpatrióta, aki minden szabadidejét Kiskunfélegyháza érdekében a Petőfi kultusz ápolásával tölti. Fontos számára a magyarságtudat erősítése, a hagyományápolás.
Dr. Tarjányi József sokat utazik a világban, így jutott el a Földrajzi Szabadegyetem előadássorozatának ez alkalommal bemutatott országába is, Grúziába – pontosabban, ahogy ő hívja Georgiába.

"Mi magyarok különböző elméletekkel szembesülünk történelmi tanulmányaink alatt. A finnugor, ill. a mongol kaukázusi elmélet egymással csatázik. Mind a kettőnek van valamennyi igaza. Én évekkel ezelőtt elmentem Mongóliába, hogy beleszagoljak a levegőbe, hogy vajon onnan jöttünk-e. A közelmúltban pedig elmentem a Kaukázusba, hogy beleszagoljak az ottani levegőbe, hogy Mongóliában Magyarországra jőve út közben tényleg töltöttünk-e el pár száz évet a Kaukázusban. Biztos, hogy töltöttünk, mert nagyon sok magyar jellegű információt szereztek azok a kutatók, akik az elmúlt 200 évben a területet bejárták" – e szavakkal kezdte a vetítéssel egybekötött érdekes előadását Dr. Tarjányi József.

Megtudhattuk, hogy miért nem Grúzia, hanem Georgia nevet választotta az előadás főcímének. 2008-ban, amikor a diplomáciai kapcsolat ellenőrzésre került Magyarország és a szovjetek által Grúziának nevezett országgal, akkor direkt kérték a magyarokat, hogy nevének ne Grúziát, hanem Georgiát használják. Egyébként ez a név Szent Györgyre utal, az ország védőszentjére.

Rövid történelmi ismertető után, melyben az előadó kitért a földrajzi adottságokra és elhelyezkedésre is, az utazás célvárosait tekinthette meg a szép számban megjelent közönség.

Az utazás első állomása a mai Azerbajdzsán volt, ahol egy magas hegyen aprócska faluba vitt Dr. Tarjányi József és csapatának útja. A falu neve Kis. A hegytetőn található Kis temploma, a világ legrégebbi keresztény temploma, mely Jézus születésének a századában lett felépítve, majd néhány évvel ezelőtt norvég alapból újították fel. Jézus tanítványai Jézus halála után innen indultak el hittérítési útjukon - mely érdekes módon nem a Római Birodalomba irányult, hanem a Kaukázusba - élükön Szent András apostollal. Szent Andrásról a krónikák azt jegyezték fel, hogy többek között a szkítákat is ő térítette át a keresztény hitre. A széleskörű és részletes történelmi áttekintés után megismerhettük a helyi jellegzetes motívumokat a templomkerti sétából és a templom tárgyaiból. A következő állomás az előadás célországa Georgia volt, ahová másfél órás határátkeléssel jutottak el. De ebben benne volt az is, hogy előadónk útitársának életkorát meglátván az útlevélben, sorra csodálkoztak a határőrök. Nagy Margit néni ugyanis 93 évesen becsülettel teljesítette a túrát.

A határon átkelve, a hegytetőket látva általánosságban elmondható, hogy Georgiában minden magaslaton, dombtetőn egy-egy korai bizánci stílusban épült keresztény templom található. A városokat bejárva a fotók alapján is elmondható, hogy éles kontrasztban áll a mélyszegénység és a dúsgazdagság. Dr. Tarjányi József bevallása szerint nagyon szerencsések voltak útjukon, hiszen a gyermek keresztelőtől az esküvőn át, egészen a népünnepélyig, mindent le tudtak fotózni, sőt utóbbinak részesei is lehettek a grúz emberek vendégszeretetének köszönhetően. Étellel-itallal kínálták őket és nem lehetett megúszni csak egy pohárkával. A páratlan látnivalókban és helybeliek népviseletének csodás összhangjában gazdag képek mindenkit lenyűgöztek.

Az elmondottak alapján kinek ne lenne kedve sétálgatni a fotókon látott utcákon és megcsodálni az emlékműveket? Az előadó elmondása szerint is csak egy hátulütője volt a pompás kirándulásnak, mégpedig bakancsának „kínhalála”, mely épp a kirándulás közepén megadta magát. Sebaj! Legalább kipróbálhatott egy helybéli „cipészt”, aki tekintélyes mennyiségű szigetelő szalaggal orvosolta a problémát.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 08:13, péntek | Helyi

Elmarad a Szivárvány Majális

A Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetősége tájékoztatja a tisztelt lakosságot, hogy az idei, 2024-es Szivárvány Majális technikai okok miatt elmarad.

2024. Április 19. 07:17, péntek | Helyi

Bronzérem a tájékozódási túraversenyen

2024. április 13-án Pirtón rendezte meg a Rezét SE tájékozódási túraversenyét.

2024. Április 18. 08:00, csütörtök | Helyi

Szép eredmények a Tudásbajnokságon

A Batthyány Lajos Általános Iskola tanulói közül sokan részt vettek a Tudásbajnokság fordulóiban, közülük többen továbbjutottak a Bács-Kiskun vármegyei fordulóba. Sok szép eredményről számolhatunk be.

2024. Április 17. 19:05, szerda | Helyi

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon a szakértők szerint

Élénkül a gasztroturizmus Magyarországon, egyre többen érkeznek az országba azért, hogy megismerjék a magyar konyha remekeit