Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2016. Január 12. 13:01, kedd | Helyi
Forrás: Adrienn

Egészséges babák testben-lélekben

Egészséges babák testben-lélekben

A Petőfi Sándor Városi Könyvtár Baba-mama Klubja ma (január 12-én) tartotta idei első Betűbölcsijét.

A rendezvény vendége Tóth Ibolya mentáltréner a babák jobb és bal agyféltekének összehangolásának lehetőségeiről beszélt a kismamáknak.

Minden segítséget meg kell adni a gyermeknek, hogy a kreativitásukat minél jobban tudják fejleszteni. Abban nyújtunk segítő kezet utódainknak az első három évben, hogy ne azt hallják mindig, hogy „ne!”, hanem pozitív megerősítésekkel fejlesszük őket. Ha az első két évben a gyermek megtapasztalja, hogy fontos a családjának, akkor lesz a későbbiekben lehetősége arra, hogy meglássa az abban rejlő lehetőségeket. Nem feladatként, nehézségként fogja megélni azt a kihívást, amivel később szembe kell neki nézni. Tehát a legfontosabb a gyermek fejlődését tekintve, hogy az első három évet otthon, szerető környezetben töltse és ott tapasztalja meg az élet alap dolgait.

Tóth Ibolya elmondta, azt is munkájával kapcsolatban, hogy az óvodában egyfajta nyitottságot szeretne látni, ahogyan összedolgozik a szülő és az óvónő egyaránt. Így a későbbiek folyamán az iskolában nem a tananyag lesz a fontos, hanem maga a tanulás.

A mentáltréner beszámolt arról is, hogy alternatív iskolákba is ellátogat, ahol megnézi, hogy mik azok a lehetőségek, amellyekkel jobban elő lehet segíteni az egészséges generáció fejlődését. Megtudhattuk azt is, hogy egyre több olyan példamutató embert szeretne meghívni városunkba, akik nemcsak beszélnek róla, hanem teszik is azt amiről előadást tartanak. A következő ilyen alkalom január 23-án lesz, amikor a Magyar Tudományos Akadémia egyik professzora fog előadást tartani a Móra Ferenc Művelődési Központ dísztermében, ahol olyan információkkal lehetnek gazdagabbak az érdeklődők, amelyek nagyon fontosak mind a szülő, mind pedig a gyermekek egészségének szempontjából.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 08:00, szombat | Helyi

Mozogj sokat, érezd jól magad

„Mozogj sokat, érezd jól magad” mottóval szervezte meg az MDSZ a Diákolimpia Junior Fesztivált 2024. április 17-én a Kész Aréna Sportcsarnokban az I. és II. korcsoportos gyerekeknek.

2024. Április 19. 15:23, péntek | Helyi

Muzsikál az erdő 2024

Május 10. és 12. között Kecskemét és Lakitelek-Tőserdő térségében is megszervezik a „Muzsikál az erdő” elnevezésű rendezvényt.

2024. Április 19. 15:20, péntek | Helyi

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

A hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 19. 15:09, péntek | Helyi

Újabb Balázs Árpád AMI - Battyány iskolás diák sikere

Hétfőn Szegeden, a Király-König Péter Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában rendezte meg a Fesztivál Akadémia a II. Halász Ferenc Tehetségkutató versenyt.