Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2019. Március 26. 08:41, kedd | Helyi
Forrás: Adrienn

Díszcsomagoló versenyen mérték össze tudásukat a kereskedő tanulók

Díszcsomagoló versenyen mérték össze tudásukat a kereskedő tanulók

Több mint húsz iskola kereskedő és eladó tanulói vettek részt a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája által március 22-én megrendezett országos díszcsomagoló versenyen.

A Városi Sportcsarnokban tartott jeles megmérettetésen a negyven csapat feladata az volt, hogy ízlésük és tudásuk szerint csomagolják be az asztalukon található könyvet, desszertet, különböző amorf tárgyakat, szögletes üveget, illetőleg az iskola tanműhelyében készült termékeket. Így az iskola hegesztő szakmát elsajátító diákjai is képviseltették magukat a versenyen az általuk elkészített gyertyatartók révén – nyilatkozta lapunknak Ágoston Tibor intézményvezető.

Azt is megtudtuk az igazgató úrtól, hogy a diákok nemcsak gyakorlati, hanem elméleti feladatokból is összemérték tudásukat egy környezetvédelemhez kapcsolódó totó kitöltésével.

- Mint minden versenynek, így az iskolánkban megrendezett díszcsomagoló versenynek is kettős célja van. Egyrészt kiváló lehetőség arra, hogy a diákok rutint szerezzenek, kipróbálják magukat a versenyhelyzetben, másrészt pedig ez a rendezvény a szakma népszerűsítését is szolgálja, hiszen mint minden területen, itt is híján vannak a jó az eladóknak és a kereskedőknek – tette hozzá az igazgató.

Az Országos Díszcsomagoló Verseny eredményei:

Amorf tárgyak csomagolásában kiemelkedő teljesítményt nyújtott
Békéscsabaio SZC Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (30. asztal)
A csapat tagjai: Böcsök Vivien – Miczura Amanda – Simon Martina
Felkészítő tanáruk: Vassné Dobra Julianna

Üveg ital csomagolásában kiemelkedő teljesítményt nyújtott
Czeglédi SZC Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskolája (11. asztal)
A csapat tagjai: T. Kiss Dominika – Monori Kitti – Szénási Nikoletta
Felkészítő tanáruk: Sárkány Anna

Gyertyatartó csomagolásában kiemelkedő teljesítményt nyújtott
KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma (36. asztal)
A csapat tagjai: Lövei Boglárka – Nemcsók Martina – Csernyánsczky Boglárka
Felkészítő tanáruk: Takácsné Veres Katalin

Desszert csomagolásában kiemelkedő teljesítményt nyújtott
GYSZC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (28. asztal)
A csapat tagjai: Bobvos Miklós – Bencsik Adrienn – Magyar Dóra
Felkészítő tanáruk: Sutyinszkiné Nagy Zsuzsanna és Fekécs Magdolna

Könyv csomagolásában kiemelkedő teljesítményt nyújtott
Salgótarjáni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (3. asztal)
A csapat tagjai: Csák Tünde Virág – Nagy Erika – Oláh Mirtill
Felkészítő tanáruk: Pópity Marianna

Henger alakú tárgy csomagolásában kiemelkedő teljesítményt n yújtott
KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma (33. asztal)
A csapat tagjai: Bogárdi Melinda – Hirt Nikolett – Magyar Zsuzsanna (Póttag: Kolompár Szilvia)
Felkészítő tanáruk: Makányné Kis Emese

Összesített pontszám alapján az első három helyezett:

1. helyezett Szegedi SZC Krúdi Gyula kereskedelmi Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (6. asztal)

A csapat tagjai: Szőlős Brigitta Mária – Szalma Cecília – Bánfi Nikolett
Felkészítő tanáruk: Jeneiné Fodor Edit

2. helyezett KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma (33. asztal)
A csapat tagjai: Bogárdi Melinda – Hirt Nikolett – Magyar Zsuzsanna (Póttag: Kolompár Szilvia)
Felkészítő tanáruk: Makányné Kis Emese

3. helyezett Békéscsabai SZC Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (30. asztal)
A csapat tagjai: Börcsök Vivien – Miczura Amanda – Simon Martina
Felkészítő tanáruk: Vassné Dobra Julianna

Vándorkupa:
KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma (33. asztal)
A csapat tagjai: Bogárdi Melinda – Hirt Nikolett – Magyar Zsuzsanna (Póttag: Kolompár Szilvia)
Felkészítő tanáruk: Makányné Kis Emese

(Fotók: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 10:00, kedd | Helyi

Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi

Matematikával folytatódott kedd reggel 9 órától az írásbeli érettségi.

2024. Május 07. 09:50, kedd | Helyi

A sok cukor és koffein a vizsgázók ellensége

A sok kávé és energiaital, illetve a cukros ételek és italok inkább rontják a vizsgára készülők teljesítményét.

2024. Május 07. 09:19, kedd | Helyi

Lánglovagok versenye, majdnem dobogósok lettünk

A dobogóról egy hajszállal maradt le a Bács-Kiskun vármegyei csapat az országos kismotorfecskendő-szerelő versenyen.

2024. Május 07. 08:49, kedd | Helyi

Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten

Hidegfront érkezett megélénkülő széllel és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar.